A Fejérváry-Pulszky gyűjteményből ad ízelítőt a Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 14. 16:07 MTI
Az egykori Fejérváry-Pulszky gyűjteményből ad ízelítőt Az évszak műtárgya című kiállítás-sorozat legújabb tárlata a Szépművészeti Múzeumban. Az Antik Gyűjtemény kamara-kiállításán a 19. században létrejött, több mint ezer tételes, máig egyedülálló magángyűjtemény néhány darabjáról készült akvarelleket és rajtuk ábrázolt műtárgyakat láthat a közönség.
Korábban
Mint azt Lévay Zoltán, a múzeum kommunikációs osztályvezetője felidézte, a Fejérváry-Pulszky gyűjtemény volt hazánkban mindeddig az ókor emlékeinek legnagyobb és nemzetközileg is számottevő magángyűjteménye. A kollekció az 1840-es évek közepére több mint ezer, a legkülönbözőbb korokból és tájakról származó, különböző műfajú és anyagú, többnyire kisméretű tárgyból állt. A gyűjteményhez mintegy ötszáz kötetes szakkönyvtár csatlakozott, amely jellegében és nagyságrendjében is ugyanolyan páratlan volt a korabeli Magyarországon, mint maga a gyűjtemény.
Fejérváry Gábor ki szerette volna adatni gyűjteménye válogatott tárgyainak metszetekkel illusztrált nyomtatott katalógusát. Az ehhez szükséges akvarellek készítését 1842 őszén kezdte meg Eperjesen két fiatal bécsi festő. A nagyalakú festett lapok között - amelyek vegyes technikával, vízfesték mellett elsősorban a fémtárgyak csillogását érzékeltető arany, ezüst, sárga és fehér fedőfesték alkalmazásával készültek - egy címlapnak szánt akvarell is van; ezen szerepel a Liber Antiquitatis (Régiségek könyve) cím is, amelyen a rajzegyüttest emlegetik.
A tárgyak egyenként vagy kisebb-nagyobb csoportokban sorakoznak a lapokon, többnyire valódi nagyságukban. A címlapon például 26 tárgy ábrázolása található. Ma 106 akvarell tölt meg egy nagyméretű, aranyozott díszítésű, bőr kötésű albumot, az elkészült festmények száma azonban eredetileg jóval nagyobb volt. Csaknem fele ennyi időközben elveszett lapot ma már csupán a II. világháború előtt készült fényképfelvételről ismerünk.
Lévay Zoltán kiemelte: a mostani kiállításra az ad alkalmat és lehetőséget, hogy megkezdődött a Nemzeti Múzeum által 2007-ben az Antik Gyűjteménynek átadott akvarellek, az album, valamint a lapokról készült archív fényképfelvételek restaurálása. Így együtt látható néhány frissen restaurált lap olyan rajtuk ábrázolt tárgyakkal, amelyek ma budapesti múzeumokban, jórészt a Szépművészeti Múzeumban vannak. Az egyik lap többek között a kiállított, i.e. 7-6. századra keltezett egyiptomi fáraószobrot is bemutatja.
A tárlóban látható hat antikizáló kameót részben az Antik Gyűjtemény, részben pedig az Iparművészeti Múzeum Ötvösgyűjteménye őrzi. Ezeket az album elveszett lapjairól fennmaradt fényképfelvételek alapján lehetett azonosítani. A gyűjtemény ókori görög anyagát egy i.e. 400 körüli, éjszakai mulatozás jelenetét ábrázoló attikai vörösalakos vegyítőedény képviseli; a váza mindkét oldalának ábrázolása szerepel az albumban. A Régi Szoborgyűjtemény őrzi a lépő puttó bronzszobrocskáját, firenzei mester 16. század elején készült művét, amely a Pulszky-gyűjteményből származik.
Az album restaurálását a bécsi Institut für Papierrestaurierung végzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap