2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újraöntik a Mátyás-templom harangjait

2010. június 18. 12:07

Eredeti összhangjukban szólalhatnak meg a budavári Mátyás-templom harangjai: a rekonstrukció után újra a teljes pentaton skála zendülhet fel a toronyból.

A budavári Nagyboldogasszony-templom (közismertebb nevén a Mátyás-templom) harangjai nemcsak azért különlegesek, mert a Magyar Televízió minden délben közvetíti a hangjukat, hanem azért is, mert a nándorfehérvári győzelem után itt hirdették ki a déli harangszót elrendelő pápai bullát.

Bár ez utóbbi hagyomány ma is él Európa-szerte, a történelmi harangok többsége elpusztult a második világháborúban. A régiek közül ma már csak a 32 mázsás, 175 centiméter átmérőjű, 120 esztendős Szent Károly és a valamivel kisebb Szentháromság harang működik - amelyet az 1723-as tűzvész évében öntöttek, a legenda szerint az akkor megolvadt korábbi harangok bronzanyagából. Csak egy évvel ifjabb az a kisharang, amely a templom huszártornyában függ néma mementóként: végzetes találatot kapott, amelyet sajnos nem lehet kijavítani. Bár a lélekharang szerepére időközben megvásárolták a mázsásnál is kisebb Szent Annát, a klasszikus harangok közül három még mindig hiányzik, többek közt az öt tonnánál is nehezebb nagyharang.

A pótlás legfőbb akadályát a torony állapota jelenti. A legutóbbi statikai vizsgálat szerint ugyan a jelenlegi terhelést még bírja az épület, de 80 kilométer/órás szélsebesség felett már tilos harangozni a Mátyás-templomban. A Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia ezért most átfogó rekonstrukciós programba kezdett. A mintegy 374 ezer eurós fejlesztés 85 százalékát az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus állja.

A beruházás során lecserélik és korszerűsítik a harangállványokat, valamint dinamikus lengéscsillapítókkal szerelik fel. Ezek, a harangokkal azonos súlyú, azokkal ellentétes irányba lengő tömegek kiegyensúlyozzák a toronyra vízszintesen ható erőket. Így bár több harang lesz, azok kevesebb terhelést jelentenek a templomtoronynak. A technológiát Magyarországon eddig még sehol sem alkalmazták, csak Németországban működik néhány helyen. Tökéletességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az állvány a több tonnás harang lengése közben még akkor sem mozdul el, ha kerekeket szerelnek rá.

A harangrekonstrukció során nem az eredeti méretek, hanem az eredeti összhang megteremtése az elsődleges cél. Vagyis az, hogy ismét a teljes pentaton skála (az Asz-B-desz-esz-f hangsor) zendülhessen fel a Mátyás-templomban. Ehhez a mai technológiával már nem kell az 5700 kilogrammos nagyharangot újraönteni, utódja "mindössze" négy és fél tonnás és két méter átmérőjű lesz. Két új társával (egy 2,2 és egy 1,5 tonnás haranggal) a templomrestaurálás utolsó fázisában kerülhetnek a helyükre, amikor az állványzatot már félig lebontották, de a gótikus ablakbélleteket még nem állították helyre.

A VÁTI Nonprofit Kft. által kezelt program fontos mérföldkövét jelenti a Mátyás-templom 2006-óta tartó teljes rekonstrukciójának, amely a tervek szerint 2012-re ér véget.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár