Beleszagolhatunk a "szabadság illatos tavaszába"
2010. április 23. 08:28
A hódmezővásárhelyi történések fényében mutatja be a rendszerváltás időszakát az Emlékpont múzeumban április 30-án A változás évei 1988-90: egy rendszer bukása, egy rendszer születése címmel nyíló időszaki kiállítás.
Korábban
A tárlat a legkorszerűbb technikai eszközök, korabeli televíziós és rádiós felvételek, fotók, relikviák, plakátok, újságcikkek segítségével mutatja be 1988, 1989 és 1990 Hódmezővásárhelyét és az országban lezajló politikai változásokat – mondta el Blazovich Péter intézményvezető.
Az első blokk az 1988-as évvel, a rendszer „erjedésével”, az új mozgalmak, pártok megalakulásával foglalkozik. Az 1989-es évet bemutató kiállításrész Pozsgay Imrének az 1956-os eseményeket átértékelő januári beszédével indul, a látogatók azonban nem az egykori államminiszter híres rádiónyilatkozatát, hanem egy a vásárhelyi porcelángyárban elmondott beszédét hallhatják.
Bemutatják az 1989. március 15-i hódmezővásárhelyi ünnepségek történéseit, a kerekasztal-tárgyalások és a Nagy Imre-temetés helyi vonatkozásait és a köztársaság kikiáltásának pillanatait is. A tárlat befejező blokkja 1990-nel, az első szabad választásokkal foglalkozik, s itt emlékeznek meg a rendszerváltás időszakának hódmezővásárhelyi mártírjáról, Tóth Sándorról is, akit gépkocsivezetőként a romániai forradalom idején egy segélyszállítmány célba jutatása közben ért halálos lövés Aradon.
A kiállítás egyik különös eleme lesz a „szabadság illatos tavasza” címet viselő installáció, melyet az egyik helyi általános iskola diákjai készítenek. A papírvirágokból álló alkotás címét egy visszaemlékezőtől kölcsönözték, aki úgy fogalmazott, 1989 tavasza a szabadság illatát hozta el Hódmezővásárhelyre.
A tárlatnak a közgyűjtemény új kiállítóhelye ad majd otthont, amely uniós támogatással mintegy 200 millió forintból épült meg. Itt a tervek szerint évente két-három időszaki kiállítás nyílik, így azoknak a látogatóknak is tud majd újat mutatni az Emlékpont múzeum, akik korábban látták már a közgyűjtemény állandó kiállítását – hangoztatta az intézményvezető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap