Fényűző fejedelmi porcelánkiállítás Drezdában
2010. április 1. 18:02 MTI
A barokk korszak fényűzését idéző díszletek között látható ismét Erős Ágost egykori szász választófejedelem páratlan porcelángyűjteménye mától a drezdai Zwingerben.
Korábban
Bőr, selyem, lakk, arany, kristály: csak a legnemesebb anyagokat használták fel a kínai és japán főúri porcelánokat bemutató, új kiállításhoz. "Ezek már a 18. század luxustermékei voltak, arra hivatottak, hogy ragyogást vigyenek a fejedelmi udvarokba" - mondta Ulrich Pietsch, a múzeum igazgatója.
A világon egyedülálló gyűjteménynek Peter Marino New York-i építész és ipari formatervező 650 négyzetkilométeren, három káprázatos kiállítótermet alakított ki. Az állandó tárlat rekonstrukciója fél éven át tartott és 2,4 millió euróba (körülbelül 635 millió forintba) került.
A tányér- és edénykészletek, vázák, valamint részben életnagyságú madár- és állatszobrok ezentúl barokkos gazdagságban élvezhetők: a Japánból és Kínából származó porcelánok a déli boltíves galériában az eddigi posztmodern állványok helyett most aranyozott barokk konzolokon állnak. A hosszú galériában a türkiz porcelán a bíborlila fal előtt szintén pazar látványt nyújt.
A legtetszetősebb átalakuláson mégis az eddig puritán "állatos terem" ment át: itt a falakat festett és nyomott bőrtapétákkal borították. Ezeket 18. századi minták alapján a párizsi Meriguet műhelyben készítették, amely már XIV. Lajos francia királynak is dolgozott. Előtte aranyozott konzolokon Johann Joachim Kaendler (1706-1775) meisseni porcelánból készült madárplasztikái láthatók. Ezenfelül két kínai hatást keltő baldachin és egy rácsos, 5 méter magas pavilon vonzza a tekintetet padogatetejével és porcelánharangjaival. Mindegyik egy-egy aranyozott szikladarab felett ível át, amelyen meisseni állatszobrok állnak. Ebben a teremben állították ki az észak-rajna-vesztfáliai Jutta és Kurt Saalfeld magángyűjteményének darabjait is.
"Olyan volt ez nekem, mint egy álom" - mondta Marino. A felkérés, hogy alakítsa ki a "legmesésebb porcelán" otthonát, mélyen szíven ütötte, "hihetetlen kiváltság és megtiszteltetés" volt számára - tette hozzá. A drezdai állami művészeti gyűjtemények főigazgatója, Martin Roth reményét fejezte ki, hogy a későbbiekben is együttműködhetnek az excentrikus ipari formatervezővel.
Pietsch múzeumigazgató szerint az új állandó kiállítás egy "porcelánkastély" ötletét tükrözi, amelyet a mostani kormány tervei szerint a Japán Palotában alakítanának ki. Erről álmodott már Erős Ágost (1670-1733) is, aki bámulatos környezetben akarta ott kiállítani kínai, japán és meisseni porcelánjait. A megvalósítás azonban elsikkadt, mert halála után megszűnt a lelkesedés a "fehér arany" után. Az elnevezés arra utal, hogy Európában a meisseni királyi manufaktúrában egy Friedrich Böttger nevű alkimistának sikerült először kemény és jó minőségű porcelánt előállítania, olyat, amely hasonlított az addig Kínából importált, nagyra becsült porcelánra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.