Visszatért Egyiptomba a kicsempészett ókori fakoporsó
2010. március 16. 13:49 MTI
Visszatért Egyiptomba az a háromezer éves festett fakoporsó, amelyet még 1884-ben csempésztek ki az országból.
Korábban
Az antik műtárgyat Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője személyesen kísérte haza a hét végén, miután március 10-én Washingtonban Egyiptom nevében hivatalosan is átvette azt az amerikai hatóságoktól. A becses műkincset a repülőtérről rögtön a kairói Egyiptomi Múzeumba szállították, ahol a visszaszerzett régiségekből áprilisban nyíló kiállítás fő attrakciója lesz.
A festett, antropomorf (ember alakú) fakoporsót, amelyet a maga nemében az egyik legcsodálatosabb műtárgynak tartanak a szakemberek, 2008 októberében foglalta le a miami nemzetközi repülőtér vámhatósága. Felix Cerera spanyol régiségkereskedő ugyanis semmilyen irattal nem tudta alátámasztani, hogy a szarkofág jogos tulajdonát képezi, így felmerült a műkincscsempészet gyanúja.
A vizsgálat megállapította, hogy a szarkofágot még 1884-ben csempészték ki Egyiptomból, 2007-ben egy madridi kiállításon állították ki. Egyiptom 2009-ben jelentette be igényét az ókori műtárgyra, amely - mint azt Havvász hangsúlyozta - olyan időszakból való, amelyből aránylag kevés lelet maradt fenn.
A díszes fakoporsót, amely az i.e. 1081 és 931 között uralkodó XXI. dinasztia korából származik, Thébában tárták fel. A felirat tanúsága szerint a szarkofág egy bizonyos Imeszi nevű nemesember számára készült. A fakoporsót borító faragványok és feliratok az elhunyt lelkét voltak segíteni az eligazodásban túlvilági útja során.
A szarkofág hazatérése kapcsán Záhi Havvász elmondta, hogy 2002-es hivatalba lépése óta 31 ezer egyiptomi műtárgyat sikerült visszaszerezni külföldről, de még további műkincsek vannak, amelyek illegálisan kerültek az Egyesült Államokba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap