Restaurálták a világ legrégibb kolostorát
2010. február 5. 09:39 MTI
A világ legrégebbi keresztény kolostorát restaurálták Egyiptomban - a nyolcéves munkálatok 14,6 millió dollárt (2,86 milliárd forintot) emésztettek fel.
Korábban
A Vörös-tenger közelében, sivatagi hegy lábánál fekvő Szent Antal anakoréta (remete) kolostor megújult épületeit Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője mutatta be csütörtökön az újságíróknak.
Remete Szent Antal (Nagy Szent Antal - 251-356) egyiptomi remete. Herakleopolisz környékén született, kopt földműves volt, aki húszévesen határozta el magát az aszketikus életre, melyet szülőfalujához közel, egy idős remete irányításával kezdett el, majd a Nílus közelében lévő temető sírkamrájában folytatott. Innen egy elhagyott katonai táborba költözött, ahol két évtizedet töltött el a világtól távol, majd a Vörös-tenger felé vette útját, s élete végéin azon a hegyen maradt, amelynek lábánál áll a nevét viselő kolostor. A hegyen egész remetetelep alakult ki Szent Antal körül.
A remete a középkorban nagy tiszteletnek örvendett a keresztény világban - a fertőző betegségek, így az orbánc és a "Szent Antal tüzének", vagy bizserkórnak nevezett anyarozsmérgezés esetén fordultak hozzá mint védőszenthez. Tiszteletére a 11. században alapították az antonita szerzetesrendet, amely a szegények, betegek, különösen a Szent Antal tüzének nevezett kórban szenvedők gondozását, ápolását tekintette feladatának.
A kolostort Szent Antal halála után alapították követői a i.sz. 4 században, az építkezés 350 táján fejeződött be. Az egyiptomi kormány által támogatott projekt keretében restaurálták a klastromot körülvevő erődítményszerű falakat. Felújították a két főtemplom - a 14. században épült Apostolok templomának, valamint a 6. századi Szent Antal templomának falait, tatarozták a szerzetesek celláit, valamint azt a 6. századi védőbástyát, ahol a remeték a középkorban menedéket kerestek a fosztogató beduin törzsek támadásai során.
Új szennyvízelvezető-rendszert építettek ki a kolostorban, ahol jelenleg is több tucat szerzetes él, s amelyet gyakorta látogatnak a zarándokok. A rekonstrukciós munkák során az egyiptomi Amerikai Kutatóközpont régészei megtalálták az eredeti szerzetesi cellákat az Apostolok temploma alatt. A feltárások befejeztével a templom padlózatába vastag üveglapokat építettek be, ezeknek köszönhetően a hívők megtekinthetik a remeték korabeli "lakosztályait".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap