2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt a mindkét atomtámadást túlélő japán férfi

2010. január 6. 15:06 MTI

A történelem legszerencsétlenebb vagy ellenkezőleg, legszerencsésebb embere volt - merült fel a kérdés azt követően, hogy 93 évesen elhunyt Jamagucsi Comuto, az a japán férfi, aki a II. világháború végén egyedüliként túlélte először a hirosimai, majd a nagaszaki atomtámadást.

Az idős ember vasárnap halt meg, családja szerdán jelentette be a hírt. Jamagucsi gyomorrákban szenvedett, elhunyta előtt kórházban ápolták. Szűk körben temették el. A mérnök Jamagucsi Comuto 1945. augusztus 6-án üzleti úton tartózkodott Hirosimában, ahová a Mitsubishi gyár megbízásából érkezett. Az Enola Gay amerikai repülő fedélzetéről ledobott első atombomba becsapódási helyétől mindössze három kilométer választotta el, súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Ennek ellenére útra kelt 180 kilométerre fekvő otthona felé, hogy újra feleségével, lányával és alig féléves kisfiával lehessen: ez az otthon pedig Nagaszaki volt. Jamagucsi augusztus 8-án vonattal tért vissza a városba, amelyet egy nappal később szintén atomtámadás ért. Az újabb robbanás miatt elvesztette hallását, később pedig akut leukémiával és más, a sugárzással kapcsolatban lévő betegségekkel kezelték.

Történetéről azonban csak azt követően kezdett széles körben mesélni, hogy fia - mindössze 59 évesen - rákbetegségben elhunyt. 2006-ban feltűnt a Nidzsu Hibaku (Kettős sugárzás) című dokumentumfilmben, az alkotásban rajta kívül más hibakusák, vagyis a mindkét robbanást túlélők is szerepeltek. Bár Japánban több olyan túlélő (mintegy 165) is van, aki hibakusának tekinti magát, mindezidáig Jamagucsi volt az egyetlen, aki hivatalos - a hatóságok által adott - igazolással rendelkezett arról, hogy Hirosimát és Nagaszakit is túlélte. Az idős férfi az ENSZ New York-i székházába is elkísérte a filmet, amelyet jelenlétében mutattak be.

"Kétszer találkoztam az atombombával, és kétszer éltem túl. A sorsom az, hogy beszéljek róla"
- jelentette ki egy alkalommal. Így is tett, élete vége felé beszédet mondott Nagaszakiban, rengeteg interjút adott, és még Barack Obama amerikai elnöknek is levelet írt, mert - mint fogalmazott - nagyon megérintette a politikus Prágában, a nukleáris fegyverek ellen mondott beszéde.

2009 decemberében még James Cameron filmrendezőt is fogadta, a direktor egy hamarosan megjelenő könyv szerzőjével együtt kereste meg Jamagucsit. A The Last Train from Hiroshima: The Survivors Look Back (Utolsó vonat Hirosimából: Túlélők visszaemlékezései) című könyv és az ebből esetlegesen készülő film természetesen szintén a nukleáris fegyverek által okozott tragédiákról szólna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár