Bányászok veszélyeztetik a kínai nagy falat
2009. november 20. 09:37
A kínai kormányzat hivatalos vizsgálatot indított a legújabb örökségi károkozás ügyében: egy bányásztársaság közel 100 méter hosszan bontotta el az egykori védvonal legrégibb szakaszát.
Korábban
A Csinhua hírügynökség szerint a Belső-Mongol régió fővárosa, Hohhot rendőrsége és a kínai kulturális örökségvédelem közös nyomozást indított az ügyben, és vizsgálóbizottságot küldtek ki az érintett szakaszok tanulmányozására.
A korábbi tudósítások szerint ugyanis a Hohhot Kekao Mining Co. két nagyobb szakaszt bontott le a Csin-dinasztia (i.e. 221-207) által épített falból: Pogendihez közel összességében 300 négyzetméteres felületen, öt méteres mélységből vitték el az építőanyagot. A vállalat korábban öt, a munkálatok leállítására felszólító utasítást is figyelmen kívül hagyott, és tovább folytatta a védvonal elhordását.
Az örökségvédők szerint a kár jóvátehetetlen.
A kínai nagy fal építését Csin császár (i.e. 259-210) uralkodása alatt, az északi törzsek elleni védekezésül kezdték el. A falat a későbbi császárok is megerősítették, és továbbépítették: fénykorában 50 ezer kilométer hosszú lehetett. Egyharmadát mára az erózió, majd később vandalizmus pusztította el, és anyagát sok helyen bányászok, útépítők és a helyi lakosok hordták el. Ez ellen a hatóságok sem tudnak sokat tenni, hiszen a fal hosszúsága lehetetlenné teszi az átfogó védelmet. Éppen ezért a büntetések is elég szigorúak: az egyszeri 500 ezer jüanos (13 millió forintos) bírságtól 10 éves börtönig terjedhetnek.
Hasonló esetek korábban is történtek: az egyik alkalommal a Ming-dinasztia idején épített szakaszt bontották el; a károkozás miatt egy ember került börtönbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.