2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szellemi pezsgést hozott a Nemzeti Emlékhely

2009. október 12. 08:26 MTI

A Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére kiírt ötletpályázatra 53 pályamű érkezett - jelentette be a szakmai bírálóbizottság elnöke a pályázati csomagok felbontása után.

Eltér István, a Magyar Építészeti Kamara és egyben a bíráló bizottság elnöke elmondta: ötvenheten vásárolták meg a kiírást, s a beérkezett pályázatokból 51 biztosan szabályos, kettőről még szavaznia kell a grémiumnak. Szavai szerint a pályaművek nagy száma bizonyítja, hogy a pályázat igazi szellemi kihívás volt az építészeknek.

Bár a végső borítékbontásig nem tud részletekről beszámolni, az már látszik, hogy sokszínű és sokféle tervet nyújtottak be a középkori királyi bazilika - koronázó és királyi temetkezőhely - romterületét magába foglaló Nemzeti Emlékhely fejlesztésére. Száz százalékig biztos, hogy az ötletpályázaton olyan eredmény születik, amelyet fel tudnak használni a kiemelt támogatásban részesült Királyi séta - történelmi Időutazás az ezeréves Székesfehérváron projekt alprojektjeként megvalósuló Nemzeti Emlékhely továbbtervezésénél, nívós kialakításánál - mondta.

Fegyverneky Sándor országos főépítész szerint az utóbbi hetekben az ország építész szakmájának "krémje Fehérvárral foglalkozott". Mezős Béla, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke úgy fogalmazott, hogy az a szellemi pezsgés, amelyet a pályázat keltett a műemlékvédelmi és építész szakmában, hasonló ahhoz, mint amikor 75 éve a Lux Kálmán tervezte nemzeti emlékhely a magyar műemlékvédelem emblematikus alkotásává vált. Mint mondta, az a tény, hogy a szakma ennyire fontosnak tartotta a pályázatot, azzal bíztat, hogy a hét és fél évtizeddel ezelőttihez hasonló jelentőségű, a műemlékvédelem és az építész szakma egységét szimbolizáló alkotás szülessen.

A pályaművek bírálatát október 30-ra készíti el a szakmai zsűri. A munkákat a közvélemény is megismerheti, ugyanis azokat a székesfehérvári Csók István képtárban kiállítják majd. A szakmai grémium által megvalósításra ajánlott pályamunka végleges kiviteli tervének elfogadásáról Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlése együttes ülésen dönt majd.

Az építészeti ötletpályázatot augusztusban írták ki. A tavaly építési engedélyt is kapott fejlesztési terv egyes elemei ugyanis - például a középkori királyi bazilika 38 méter magas jelképes építészeti szelvényét bemutató jel - nem nyerte el az országos tervtanács támogatását, s fenntartásai voltak az építész szakma és a városlakók egy részének.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár