2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ötnyelvű táblák Szatmárnémeti műemlékein

2009. október 8. 19:42 MTI

Magyar és német feliratokat is tartalmazó ismertető táblákat helyez a műemléképületekre Szatmárnémetiben a helyi önkormányzat, annak ellenére, hogy a törvények csak román, angol és francia nyelvű tájékoztatást írnak elő.

Az önkormányzat már kihelyezte a táblákat 25 épületre - írja csütörtöki számában a Krónika című erdélyi napilap. Az ingatlanok építésének körülményeit ismertető feliratok főként a történelmi városrészben található épületeken lesznek láthatók.

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint azért döntöttek úgy, hogy a törvény által kötelezően előírt román, angol és francia nyelvű felirat mellett magyarul és németül is kiírják az ismertető szöveget, mert ez utóbbi két nyelvet beszélő kisebbség tevékenyen részt vett a város és Szatmár megye életében. Emellett a turisták túlnyomó része is ezeken a nyelveken beszél.

A városkasszából finanszírozott táblák mind a 120 műemléképületre felkerülnek. Gheorghe Todut, a szatmári városi tanács kulturális szakbizottságának tagja szerint már valamennyi épület ismertető leírása elkészült, és le is fordították mind az öt nyelvre.

Korábban Kolozsváron éles vitát váltott ki, hogy a város román polgármestere elutasította a műemlékek magyar és a német nyelvű feliratozását. A polgármester szándékát Theodor Paleologu román művelődési miniszter is helytelenítette. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetői ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek. A város lakóinak egy állampolgári kezdeményezésű tanácsi határozattervezetet kell aláírniuk, amely rendezné a műemlékek ötnyelvű feliratozását.

A Krónika szerint azonban még nem sikerült összegyűjteni a beterjesztéshez szükséges 14 ezer aláírást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár