Romantikus reformkor Balatonfüreden
2009. szeptember 11. 07:46 MTI
Romantikus reformkor, séta a századok között címmel szerveznek programsorozatot szeptember 25. és 27. között Balatonfüreden.
Korábban
A reformkori hagyományokat ápoló rendezvény a város éves kulturális programjai körében már a három legfontosabb közé számít - mondta Rádóczy Andrea, a szervező Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, a háromnapos műsornak 7,4 millió forint a költségvetése; a pénz jórészét pályázatokon nyerték, illetve a város és más intézmények, cégek is szponzorálják a programokat.
Tombor Ágnes, az egyesület titkára a műsorokról szólva kiemelte, hogy a rendezvénysorozat 25-én 18 órakor a Gyógy-téren verbunkos parádéval indul, majd az Anna Grand Hotelban a Turay Ida Színház a Lili bárónő című operettet adja elő a főszerepekben Kovács Zsuzsával, Medgyessy Máriával és Benkóczi Zoltánnal.
A romantikus reformkor eseményeinek hivatalos és ünnepélyes megnyitója másnap, 26-án szombaton délben lesz a reformkori városrészben lévő Kisfaludy színpadon, ahol Puka Károly és cigányzenekara, valamint az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes tart bemutatót. Ezt követően fellép a 4 for Dance, a Dance World Cup idei világbajnoka. Keresztes Ildikó műsorát aznap 17 órától láthatják a színpadon az érdeklődők.
Szintén szeptember 26-án adják át a Romantikus Reformkor Fesztivál Bora díjat; a benevezett palackos borokat hölgyek bírálják el és ítélik oda a legjobbnak a díjat. Ezután a színpadon a Bor legendája címmel ad műsort a Holló Együttes, és fellép a Brillante Éneklő Együttes is. Ugyanezen időszakban a Tagore-sétányon gyerekprogramok lesznek, a Blaha étterem teraszán pedig verbunkos parádét tartanak.
Szeptember 27-én vasárnap a Kisfaludy Színpadon a Szerenád zenekar játszik. A turisztikai egyesület titkára elmondta, hogy aznap délután a színpadon vívóbemutatót és bábszínházi előadást tartanak, fellép Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és triója, a Balatonfüred Néptáncegyüttes, majd a Vivát Bacchus együttes bordalokat ad elő. A Huray-villában fiatal füredi muzsikusok adnak koncertet.
A reformkori séták programjának érdekessége, hogy mindhárom napon a kor divatja szerint reformkori ruhákba öltözött férfiak és hölgyek sétálgatnak a tóparti városrészben - mintegy kétszázan öltöznek be jelmezekbe. Lesz népi- és iparművészeti vásár is, "úri hímzés" tanítása, továbbá tarokkbemutató, a kempingnél pedig huszártábor ver majd tanyát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap