Vaskori pásztorok nyoma az Alpokban
2009. augusztus 18. 19:46 MTI
Háromezer éves alpesi pásztorkunyhót tártak fel Svájcban - ez a legkorábbi bizonyíték a térségben arra, hogy a vaskorban nyaranta a hegyekben legeltették a nyájat.
Korábban
"A vaskori pásztorok élete, akik nyaranta a dús alpesi legelőkre hajtották a nyájat, a tejből sajtot készítettek, sokban hasonlatos a mai farmerek életéhez" - hangsúlyozta az ásatásokat irányító Thomas Reitmaier, a Zürichi Egyetem régésze.
A kunyhó maradványaira az osztrák határ közelében, a Silvretta-hegységben 2264 méter magasságban bukkantak, a radiokarbonos kormeghatározás szerint i.e. 800 körül építhették. Az építmény alapját kőből rakták, s fából emelték a falakat, a kunyhó méreteiből ítélve 4-6 ember férhetett el benne. Az alapzat mellett 10 centiméteres mélységben hamuréteget fedeztek fel a régészek, ebből arra következtettek, hogy a pásztorlak leégett valamikor, majd újjáépítették, később azonban ismeretlen okból végképp elhagyták.
Botanikusok is dolgoznak a helyszínen, hogy kiderítsék, milyen lehetett a környék növényzete és az éghajlata három évezreddel ezelőtt. Míg ma ez egy szélfútta pusztaság, háromezer évvel ezelőtt a kunyhó minden jel szerint egy erdő árnyas fái alatt állhatott: a korabeli fák megkövesedett maradványait ugyanis megtalálták a közeli tőzegmocsárban. "Az emberek kivágták a fákat, hogy újabb legelőket nyerjenek, a faanyagot pedig házépítésre használták vagy eltüzelték" - magyarázta Thomas Reitmaier.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.