Fáklyával az egri vár kazamatáiban
2009. augusztus 10. 18:06 MTI
Fáklyás túrákat rendez az egri vár híres, Gárdonyi művéből is ismert kazamatarendszerében a műemléket üzemeltető Dobó István Vármúzeum - tájékoztatott a múzeum helyettes vezetője.
Korábban
Augusztusban, csütörtöktől szombatig naponta este nyolckor és kilenckor indulnak a földalatti folyosórendszert bebarangoló kirándulások - közölte Széchenyi Orsolya.
A föld alatti erődrendszer bejáratánál, a Setét-kapuban Bornemissza Gergely tüzes kerekének rekonstruált mása fogadja a látogatókat, amely hang- és füstelemekkel idézi egykori működését. A földszinti ágyúteremben elsütik a Zay Ferenc várkapitány által 1550-ben öntött ágyú másolatát. Az aknafigyelő folyosóban pedig a hallható a török aknászok csákányozása, ahogyan a falak alá próbálják beásni a robbanószerkezeteiket.
Ezek ellenszereként helyezték ki a várvédők a száraz borsóval felszórt dobot és üstöt. Ugyanis a borsó a csákányozás hatására remegni kezd a dobon, illetve az üstben hullámzik a víz, ezzel jelezve az aknatámadás veszélyét. Utóbbi eszközök rekonstruált változatai szintén láthatóak a kazamatában. Ezen kívül a látogatókat végigvezetik a kazamatákban található kőtáron is, ugyanakkor a hosszú földalatti folyosók megtekintése a lobogó tűz fényénél önmagában is különleges élményt ígér - mondta Széchenyi Orsolya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap