Gyapjúpulóverrel nyert Hemingway hasonmása
2009. július 27. 17:40 MTI
"Nagyon is elképzelhető, hogy a pulcsi miatt nyertem. Vagy hatvan fok volt benne, de megérte" - mondta az idei floridai Ernest Hemingway-hasonmásverseny győztese, aki nem volt rest az író jellegzetes gyapjúpulóverét magára ölteni a több mint harminc fokos melegben megtartott hagyományos "viadalon".
Korábban
Az 55 esztendős, hófehér hajú és szakállú David Douglas 139 hasonmást utasított maga mögé a hétvégi versenyen, amelyet a Nobel-díjas író egykori kedvenc törzskocsmájában, a Key West-i Sloppy Joe's Barban rendeztek meg.
A texasi férfi Yousuf Karsh 1957-ben készült híres Hemingway-fotóját koppintotta le az autentikus megjelenéshez. Mint mondta nyolcadszor próbált szerencsét a Papa elnevezésű hasonmásversenyen, és bár a horgászat és koktélok iránti szenvedélyen osztozik az íróval, irodalmi ambíciói nincsenek. "Egyetlen könyvet sem írtam, de jó vagyok a csekkek kitöltésében és az SMS-ezésben" - mutatkozott be a győztes.
A verseny egy többnapos rendezvénysorozat része volt, amelynek keretében többek között irodalmi és színházi előadásokkal, valamint novellapályázattal ünnepelték Hemingway 110. születésnapját. Az író a harmincas években élt Key Westben, és olyan híres munkái születtek ott, mint az Akiért a harang szól vagy a Halál délután.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap