A székelyudvarhelyi vár ismeretlen titkai
2009. június 29. 18:30 MTI
Több száz éve épült bejáratot tártak fel régészek a székelyudvarhelyi várban. A lelet és az ásatás további sorsa azonban már több intézményen múlik - írja a Hargita Népe című csíkszeredai napilap.
Korábban
A Székely Támadt nevű várban a helyi Haáz Rezső Múzeum munkatársai végeznek feltárásokat. Nyárádi László régész beszámolója szerint a nyugati bástya melletti bejárat feltárása közben a vár eddig ismeretlen titkaira bukkantak. "Ezt a nyugati kaput szemtanúk még látták az 50-es években, ennek alapján kezdtük el a kutatást. Ahogy a falat megbontottuk, szinte rögtön előkerültek a bejárat feletti téglaboltozat maradványai" - magyarázta a kutatás eredményeit a szakember.
A boltozat és a járószint közötti különbség egy nagyon alacsony, alig 2 méteres bejáratot mutat, ez valószínűsíti, hogy egy későbbi, a régészek feltételezései szerint a 17. század végéről, a 18. század elejéről származó bejáratot találtak. Előkerült egy értékes, az egykori kolostor templomának ablakából származó, gótikus mérműves ablaktöredék is - számolt be lapnak Nyárádi László.
A Székelyudvarhely központjában található Székely Támadt várat - más néven Csonkavárat - az egykori domonkos, illetve ferences rendház helyén kezdték el építeni, még a 15. század végén, ó- és új-olasz rendszerű bástyákkal. A reneszánsz várat János Zsigmond fejedelem 1562-65 között az ellene fellázadt székelyek megfékezésére újjáépítette és megerősítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap