Feltárják a mohácsi csatateret
2009. április 17. 08:07 MTI
Megkezdődhet a régészeti feltárás a Mohácsi Történelmi Emlékhely területén, a mohácsi csata feltételezett helyszínén. Az emlékpark fejlesztésére 475 millió forint jut - tájékoztatott Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese.
Korábban
A szakemberek azt akarják kideríteni, hogy rejt-e még tömegsírokat a föld. A 60-as, 70-es években ugyanis a környéken végzett feltárások során fiatal magyar katonák maradványaira bukkantak, ami segített a viszonylagos hadtörténeti rekonstrukció elkészítésében.
Nagy Erzsébet muzeológus, a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának vezetője elmondta: korábban öt különböző nagyságú tömegsírt találtak a közelben, így feltételezhető, hogy az emlékpark területén is hasonlóra bukkannak. Ha ez sikerülne, akkor pontosítani lehetne a történelmi esemény részleteit.
A régészeti feltárás a történelmi emlékhelyen tervezett fejlesztések miatt vált szükségessé. Ennek legfontosabb eleme egy többfunkciós épület megépítése. A 250 négyzetméter alapterületű, többszintes épület alsó szintjén a tervek szerint egy kiállítás kap helyet, amely bemutatja a mohácsi csata előzményeit, lefolyását és következményeit. A felső szintről, a kupolából pedig a sírkertre tekinthetnek le. Itt kap helyet egy kávézó, valamint egy időszaki kiállítások rendezésére alkalmas kiállítótér is. Az emlékhely sírkertjét körülvevő erdőben pedig témaösvényt alakítanak ki, ahol kihelyezett történelemórákat tarthatnak majd iskolásoknak.
A projekt keretében további, kisebb költségű beruházások is megvalósulnak az emlékhelyen, így például a sírjelek, a kopjafák és a park karbantartása, valamint a parkolóhely korszerűsítése. Egy korhű szultáni sátor felállítása is a tervek között szerepel. Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese elmondta: az emlékhely fejlesztésére 475 millió forint jut. Ennek nyolcvan százalékát pályázati pénzből fedezik, az önrészt pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosítja. Hangsúlyozta: attól függően, hogy milyen leletekre bukkannak a régészek, az épület tervei még módosíthatók.
A régészek várhatóan két hónapig munkálkodnak a parkban, ezt követően kezdődhet az építkezés. Az emlékhely folyamatosan látogatható lesz.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20