Vita Lenin temetéséről
2009. január 22. 14:49 MTI
Lenin halálának 85. évfordulója alkalmából a kommunista párt vezetői koszorút helyeztek el a Vörös téren lévő mauzóleumnál, amelyben a világproletariátus vezérének holtteste nyugszik. Az "ortodox monarchisták" ugyanakkor eltemetése mellett tüntettek, s általában is újra fellángolt a vita arról, hogy nem kellene-e már eltemetni a vezért.
A kommunisták koszorúzását biztosító rendőrök feloszlatták az ortodox monarchisták tüntetését, akik afféle múmiaként, gézzel bekötözve jelentek meg a téren, s egy kartonból készült koporsót vittek Uljanov-Lenin felirattal. Mivel a megmozdulást előzőleg nem engedélyeztették, 25 tüntetőt a rendőrök előállítottak.
A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint az orosz emberek egyre kevésbé ellenzik az 1917-es forradalom vezérének eltemetését: 2005-ben még a megkérdezettek 30 százaléka vélte úgy, hogy Lenint feltétlenül a mauzóleumban kell hagyni, 2008 végén viszont már csak 25 százalék vallotta ezt. Ezzel szemben 38 százalék szerint minél előbb el kellene temetni, további 28 százalék pedig szintén a temetés mellett van, de azzal, hogy ezzel várni kell, amíg elmegy az a generáció, aki a forradalom vezérét tiszteli Leninben.
Azok között, akik szerint a mauzóleumban kell hagyni Lenin testét, különösen nagy számban vannak falusi lakosok, a kommunista párt hívei, továbbá a csekély képzettségű emberek. A mielőbbi temetés hívei között sok a moszkvai és szentpétervári lakos, a liberális demokrata párt és a hatalom pártjának is nevezett Egységes Oroszország Párt híve, valamint a felsőfokú végzettségű.
A jogvédők szerint a társadalom már megérett arra, hogy eltemessék Lenint - jelentette ki szerdán Arszenyij Roginszkij, a Memorial jogvédő és történelmi felvilágosító szervezet vezetője. Úgy vélte, ez az aktus a társadalom hangulatának a szabadság és a demokrácia irányába való elfordulását jelképezi majd, de fontos, hogy ha arra kerül a sor, mértéktartással és tapintattal történjék meg.
Az 1924. január 21-én elhunyt Lenint először csak felravatalozása idejére bebalzsamozták, s pár nappal később, 27-ére elkészült a fából épült, ideiglenes mauzóleum is. A jelenleg látható építményt 1929-ben hozták létre, s ekkor derült ki az is, hogy a balzsamozással még sokáig konzerválható a holttest. A vezért egyes adatok szerint csak 1924 és 1972 között 72 millióan keresték fel nyughelyén, de ma is elég hosszú sor kígyózik a Vörös téren a mauzóleum nyitvatartási idejében.
A temetés gondolatával először Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke állt elő, de komoly ellenállásba ütközött. Utódja, Vlagyimir Putyin 2001-ben kiállt ki a mauzóleum fennmaradása mellett, miután előbb egy munkatársa az emberek akaratának kifürkészésére újra felvetette a temetés lehetőségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap