Újabb tömegsír az argentin katonai diktatúra időszakából
2008. december 12. 11:07 MTI
Huszonöt évvel az argentínai katonai diktatúra (1976-1983) bukása után újabb olyan tömegsírra bukkantak a dél-amerikai országban, amely a diktatúra áldozatainak földi maradványait őrzi.
Mintegy tízezer csontváztöredéket találtak nemrégiben Buenos Aires tartomány fővárosa, La Plata közelében - jelentette csütörtökön az argentin média. A tömegsír közelében van egy téglafal töredéke, benne legalább 200 lövedék becsapódásának nyomával. Feltehetőleg e falnál hajtották végre a kivégzéseket.
Mivel a meggyilkoltak holttesteit benzinnel leöntötték és meggyújtották akkoriban, törvényszéki orvos szakértők szerint kevés remény van arra, hogy azonosítani lehetne a tömegsírban elhantolt áldozatokat. A La Nación című argentin lap csütörtöki jelentése szerint Daniel Scioli tartományi kormányzó bejelentette, hogy emlékhelyet hoznak létre a tömegsír mellett.
"A marxizmus kiirtásának" célját hangoztató katonai diktatúra hivatalos adatok szerint legalább 13 ezret ölt meg a baloldali személyiségek és a rendszer más ellenfelei közül. Emberi jogi szervezetek becslései szerint azonban az áldozatok tényleges száma közelebb lehetett a 30 ezerhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap