Nálunk is megjelenik a botrányos Mohamed-regény
2008. szeptember 4. 19:31 MTI
Már tíz ország kiadója, köztük egy magyar kiadó is megvásárolta annak a Mohamed prófétáról és gyermekként eljegyzett harmadik feleségéről szóló regénynek a kiadási jogait, amelynek publikálásától a közelmúltban egy amerikai kiadó szélsőséges muzulmán fenyegetésektől tartva lépett vissza.
A 46 éves újságíró Mohamed próféta harmadik feleségének, Áisának a történetét írta meg. Salman Rushdie, akinek munkáit szintén a New York-i székhelyű Random House adja ki Amerikában, a "félelem cenzúrájának nevezte" és elítélte kiadója visszakozását.
Jones irodalmi ügynöke szerdán bejelentette, hogy azóta tíz ország - köztük Magyarország, Nagy-Britannia, Brazília, Olaszország, Németország, Oroszország és Spanyolország - egy-egy kiadójával sikerült szerződést kötniük, és új amerikai kiadót is találtak. Angliában a Gibson Square kiadóval szerződtek, amelynek képviselője úgy fogalmazott, hogy a regény "Mohamed próféta aprólékosan feltárt szerelmi története".
A kötet Nyugat-Európa legnagyobb részén és Észak-Amerikában október közepén lát napvilágot - közölte Jones képviselője. Augusztusban egyébként Szerbiában rövid időre már feltűnt a könyvesboltban a viharos előéletű regény, ám az ottani kiadónak be kellett gyűjtenie a polcokról a helyi muzulmán vezetők tiltakozása miatt, akik a Mohamed és családja elleni támadásként bélyegezték meg az irodalmi művet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap