2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

DNS-vizsgálat a Tutanhamonnal eltemetett magzatokon

2008. augusztus 7. 11:11

Egyiptomi kutatók DNS-vizsgálatnak vetik alá azt a két mumifikált magzatot, amelyeket Tutanhamon sírkamrájában talált a temetkezést 1922-ben felfedező Howard Carter brit régész.

Mint az Egyiptomi Régiségek Főtanácsa közleményében leszögezte, ez a vizsgálat segít megállapítani, hogy vérségi kötelékek fűzték-e a két lánymagzatot az ifjú uralkodóhoz, esetleg Tutanhamon halva született gyermekei lehettek. A közlemény idézi Zahi Hawasst, a szervezet vezetőjét, aki szerint a DNS-teszt segít meghatározni Tutanhamon családfáját, az uralkodó származása ugyanis sok bizonytalanságot rejt. "Ezeket az eredményeket összevetjük egymással, valamint Tutanhamon DNS-leleteivel" - nyilatkozta Hawass.

Tutanhamon volt a XVIII. dinasztia egyik legutolsó fáraója, az ókori Egyiptom igen vészterhes időszakában uralkodott. Nincs semmiféle régészeti bizonyíték, amely arra engedne következtetni, hogy az ifjú fáraó, akit 19 éves korában rejtélyes körülmények közt ért a halál több mint 3000 évvel ezelőtt, utódot hagyott volna hátra. Tutanhamon 12 éves korában vette nőül Anheszenamont, Ehnaton és Nofertiti harmadik lányát, a párnak azonban a tudósok ismerete szerint nem volt élő gyermeke.

Asrah Szelim radiológus szerint, aki tagja az egyiptomi kutatócsoportnak, a vizsgálatok néhány hónapot vesznek igénybe. Eddig a magzatokról komputeres rétegfelvételeket (CT) készítettek, s DNS-mintát vettek. "Ki akarjuk deríteni az igazságot" - hangsúlyozta Szelim.

Zahi Hawass egyébként nagyszabású genetikai programot hirdetett, amelynek keretében DNS-vizsgálatnak vetik alá a kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött múmiákat, beleértve az összes koronás fő földi maradványát, valamint azt a két tucat múmiát, amelyeknek személyazonosságát eddig nem sikerült megállapítani. Mint régészeti tanács vezetője mondta, e tesztek bebizonyíthatják, hogy a királyi múmiák közül néhány nem azon uralkodók földi maradványa, akiknek a régészek eddig hitték.

Tavaly Egyiptom bejelentette, hogy a régészek azonosították Hatsepszutnak, Egyiptom leghatalmasabb királynőjének, s egyetlen női fáraójának földi maradványait. Ám a tudósok később beismerték, hogy még mindig vizsgálják a tar, 3500 éves múmia DNS-ét, hogy alátámasszák az állítást.

Némi homály övezi az egyiptomiak által végzett DNS-vizsgálatokat is. Hawass hosszú időn át elutasította, hogy külföldi kutatók DNS-vizsgálatnak vessék alá az egyiptomi múmiákat, s csupán a közelmúltban adott zöld utat az ilyesfajta projekteknek, amelyeket azzal a feltétellel engedélyezett, hogy kizárólag egyiptomi szakértők végezhetik a vizsgálatokat. A főrégész soha nem hozta teljes egészében nyilvánosságra Hatszepszut-királynő múmiájának vizsgálati eredményeit, ahogy nem prezentálta egy második laboratórium által végzett kontrolvizsgálatét sem, ahogy ez bevett gyakorlat a genetikai tesztek esetében. Ez viszont kételyeket ébreszt az egyiptomi eredmények hitelességével kapcsolatban.

Abdel-Halim Nur al-Din vezető egyiptológus szerint, aki korábban a Régiségek Főtanácsa vezetője volt, igen nehéz a több ezer éves múmiák genetikai vizsgálata. "Kétséges, hogy olyan tudományos eredményeket lapunk, amelyek alkalmasak a fáraók származásának megállapítására" - mondta az egyiptológus. Abdel-Halim Nur al-Din ennek ellenére kritizálta a szervezetet amiatt, hogy nem hozza nyilvánosságra a már elvégzett DNS-tesztek eredményeit. "Nem láttunk egyetlen eredményt sem. A közlemények csupán a publicitást szolgálják, az ilyesmi jól eladható a médiának" - vélekedett az egyiptológus.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár