Meghal William Golding Nobel-díjas angol író
2004. szeptember 13. 12:06
A XX. század irodalmának egyik kiemelkedő egyénisége St. Columb-ban született 1911. szeptember 19-én. Gondolatiságával és költői stílusával az angol széppróza megújítója volt. Tanulmányait Marlborough-ban és Oxfordban végezte. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált. Egy ideig színházban, majd tanárként dolgozott. 1962-től idejét teljesen az írásnak szentelte. Első sikerét máig legismertebb és legnépszerűbb regényével, A legyek urával aratta (1954). A könyvből világsikerű filmet rendezett Peter Brook. Gyors egymásutánban megjelent regényeinek tárgyát erkölcsi dilemmák alkották: Az utódok (1955), Ripacs Martin (1956), A vétkes visszanéz (1959) és A torony (1964). A realista ábrázolásmódhoz közelebb álló műveit, A piramist és A skorpióistent csaknem egy évtizednyi hallgatás követte, de 1979-ben új regénnyel, a Látható sötétséggel jelentkezett. 1984-ben jelent meg a Papíremberek című regénye, mely az irodalmi körök szatírával és öniróniával ábrázolt környezetrajza. A Nobel-díjat 1983-ban kapta `regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban`. Falmuth-ban hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
- Csak Eleanorként ismerte a menekült kislány az őt örökbe fogadó First Ladyt
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.