Fürdőfejlesztések a török kori Budán
2008. május 15. 13:00 Papp Adrienn
Az utóbbi évek régészeti kutatásainak köszönhetően újabb részletek kerültek napvilágra népszerű fürdőinkkel kapcsolatban.
Korábban
Hamamok és ilidzsák
A budai termálvizes hőforrásokat évezredek óta használja a környék lakossága. Napjainkra már szinte teljesen megszűnt melegvizes tavak helyezkedtek el a Gellérthegy lábánál, és Felhévíz területén is, amelyek természetesen fürdőzésre is alkalmasak voltak. A középkorban épült fel Alhévízen (a mai Tabánban) a királyi fürdő, valamint egy közfürdőről is vannak említések. Sajnos ezeknek az épülete a mai napig nem került felszínre, pontos helyüket nem ismerjük.
A török fürdőknek két, jelentősen eltérő típusa van, alapvető felépítésük és gépészeti rendszerük lényegében a mai napig változatlanok. Mindkét fürdőnek négy alapvető része van. A nagyméretű előcsarnok, mely egyrészt az átöltözésre szolgál, másrészt kávézó/teázó is helyet kaphat benne. Utána az ún. "átmeneti helyiség" következik, ahová már levetkőzve mehetnek a vendégek, akik a falak mellett a padlóból enyhén kiemelkedő padkákra ülhettek, és a falak melletti csorgókutakból vizet locsolgatthattak magukra vagy egymásra.
Az ezt követő "forró helyiség" falai mentén hasonló padkák és csorgókutak helyezkedtek el, közepén vagy egy medencét alakítottak ki, vagy egy nagy kiemelkedő pulpitust (ún. "köldökkő"), amelyen az embereket masszírozták. Ebből a térből nyílnak általában a magánfürdők, melyek kis, gyakran négyzet alaprajzú, kupolával fedett termek, a falak mentén ülőpadkával és csorgókutakkal. Itt végezték például a szőrtelenítést, mivel a 16-17. századi muszlim szokások szerint a férfiaknak is csak a fejükön lehetett szőr. A két típus alapvető különbségei a forró helyiségben és a gépészetben figyelhető meg.
Gyakoribb volt a "hamam" (gőzfürdő), amely nem igényel termálvizes forrást, hanem bárhol felépíthető, a fürdőben felhasznált melegvizet nagy, épített tartályban melegítik fel, és abból látják el a termekben üzemelő csorgókutakat, valamint az egész épület alatt elhelyezkedő padlófűtés-rendszert. A hamamok forró helyiségében, és egyáltalán az egész fürdőben nincs egyetlen medence sem, a falak mentén elhelyezett csorgókutakból azonban meleg és hidegvíz is folyik. A másik típus az ún. "ilidzsa", amelyet termálvizes források mellett építenek fel, annak vizét használják fel a fürdő működtetéséhez. A forrás vizét a falakba beépített kerámia vízvezetékcsövekben vezetik körbe, ebből töltik fel a medencét, illetve a falak mentén elhelyezett csorgókutakat is ebből táplálják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.