Elfeledett piramisokat láthatunk a fekete fáraók birodalmában
2008. április 18. 13:00
Korábban
Oroszlános templomtól Meroé piramisáig
Szudán másik, jó állapotban fennmaradt oroszlános temploma Naqában található. A jellegzetes barna színű templomot Natakamani király építtette, aki rajongott a művészetért. A templom homlokzatát Natakamani és felesége, Amanitore királynő ábrázolása díszíti, amint csapást mérnek ellenségeikre. Oldalfalán szintén a királyi pár látható Apedemak isten és más egyiptomi istenek társaságában. A templom pülonján (kapuján) Apedemak istenség látható emberi testtel és oroszlánfejjel, de testének alsó részét egy lótuszvirágból felbukkanó kígyóként ábrázolták. A kusita építészetre igen nagy hatással volt az egyiptomi művészet, de a XXV. dinasztia hanyatlásával és a főváros Meroéba helyezésével egyre inkább előtérbe kerültek a helyi hagyományok.Az Oroszlántemplom mellett áll a hely egyik legkülönösebb építménye, az ún. Kioszk, amelyen erősen érződik a kusita, egyiptomi és római művészet hatása. Egy kissé távolabb találjuk az egyiptomi Amon istennek szentelt templomot, amelyet szintén Natakamani király építtetett. Az uralkodók nevében szereplő "amani" szócska Amon istenre utal, és azt mutatja, mennyire elterjedt volt a kusiták között az egyiptomi isten tisztelete. A Naqában lévő Amon templom szerkezete ugyanazt a sémát követi, mint a többi Amonnak szentelt templom (Dzsebel Barkal, Karnak), de az építészet és a díszítés sajátos stílust képviselnek.
Igen fontos lelőhelynek számít Dzsebel Barkal, ahová III. Thotmesz egyiptomi fáraó építette az első szudáni Amon templomot az i.e. 15. században. Később II. Ramszesz hatalmas kultikus központot hozott létre Amon tiszteletére. Ennek közelében áll Mut temploma, amelyet Taharka emeltetett Amon feleségének, az égbolt istennőjének tiszteletére. A hegy nyugati lábánál található a 20 piramisból álló királyi temető. A kusiták ugyanis sokáig Napatában temették el uralkodóikat. A Dzsebel Barkal hegytől nem messze magasodnak Nuri piramisai. Közülük a legnagyobba temették Taharka királyt. Az 1917-es ásatások során George Reisner 1000 kis szobrot talált az uralkodóról. Al-Kurru sírhelyei is megérnek egy látogatást, bár csupán kettő látogatható: Tanwetamani, Taharka örököse és unokaöccse, illetve Qualhata, Tanwetamani anyja síremléke.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.