Digitalizálták a vietnami elesettek emlékfalát
2008. április 9. 11:00
Az Egyesült Államok Nemzeti Levéltára több tízezer, a vietnami háborúban elhunyt katona adatait teszi folyamatosan mindenki számára elérhetővé és kutathatóvá az interneten.
Korábban
Az oldalon több ezer egykori hadijelentés, az áldozatokról készített jegyzőkönyv és a korabeli sajtóügynökségek fotói között tallózhatunk. A katonák nevük, születési helyük, annak időpontja, a bevetés dátuma, és tucatnyi hasonló kategóriák alapján kereshetők, így a szakértelem, beosztás és poszthumusz kitüntetések, mellé a halálok és a temetés helye és ideje is felkerül majd.
A hasonló információkat mostanáig főként csak a Nemzeti Levéltárban lehetett megtalálni, ahol az akták kategóriái között igen nehéz volt eligazodni. A keresések egy része ezért nem járt sok sikerrel, és a fontos információk sokszor rejtve maradhattak.
"A kutatószobákat évente több száz egykori veterán kereste fel, akik a dokumentumokat azért tanulmányozzák át, hogy azok jogaik érvényesítése mellett az emlékezés és megbecsülés elérésében segítsék őket" - állítja Allen Weinstein levéltáros. A történészek számára pedig azért is kiemelten fontosak a dokumentumok, mert azokkal a vietnami háború szükségességét tudják megindokolni.
Az interaktív felület azt is lehetővé teszi a látogatóknak, hogy maguk is fotókat és dokumentumokat töltsenek fel az adatbázisba, illetve hogy kommentálják a korábban felvitt adatokat és képeket. Az oldal használata jelenleg teljesen ingyenes, a levéltár azonban azt hamarosan közel félmillió digitalizált fényképpel tölti majd fel, így akkortól talán felhasználói díjat szedhetnek majd.
A veteránszervezetek kiváló kezdeményezésnek tartják az oldal bővítését, ugyanis az szerintük felhívja a figyelmet a mára sokszor háttérbe szoruló vietnami háborúra. Mások azonban bírálták a dolgot, mondván az elesettek, és áldozatok mellett a még élő veteránokkal is foglalkozni kéne, hiszen sokak kárpótlási- vagy rokkantnyugdíjra vonatkozó kérelmét utasította el a kormányzat elégtelen dokumentációra hivatkozva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.