Pusztító orkán Magyarországon az I. világháború előestéjén

Nézze meg nagyban is!

Az ítéletidő, mint általában váratlanul csapott le a lakosságra. 1914. július 23-án, csütörtökön rekkenő hőségre ébredt az ország, a fővárosban a déli órákban 31 Celsius fokot mutatott a hőmérő. A kánikula kora délutánra még elviselhetetlenebbé vált. Az addig felhőtlen égbolt azonban három óra tájban borulni kezdett, majd háromnegyed négy előtt néhány perccel teljesen elsötétült.

A Pesti Napló tudósítója a következőképpen számolt be az orkán budapesti pusztításáról: "...hirtelen rettenetes szélvész, pusztító  ciklon söpörte végig az utcákat. Az eső még nem esett, az utcák szárazak, piszkosak voltak és az utca minden szemete a következő pillanatban a levegőben volt. Az emberek menekülni igyekeztek, befutottak a legközelebbi kapu alá, de már azt is alig tudták elérni, olyan borzalmas volt a szél. Csörömpölve hullottak az ablakok letört üvegjei a földre, az üzletek nap ellen védő ponyváit letépte vasukról az irtózatos szélvész, a vastag vasrudakat mint vékony pálcikákat hajlította össze, a vásznat pedig fölkapta a levegőbe és emeletnyi magasságba vitte magával, a házakról hullottak a cserepek, a vihar cégtáblákat, egész háztetőket tépett le."

Az orkán három óra ötven perckor csapott le a fővárosra és első vihara öt percig tartott. Ezután eleredt az eső, dörgött, villámlott az ég, majd még egy szélroham támadt. Húsz percig tartott az ítéletidő, de ez elég volt arra, hogy nagy kárt okozzon. A pusztító viharnak az első jelentések szerint csak Budapesten hét halottja és harminckilenc súlyosan és könnyebben sebesült áldozata volt. Dr. Anderko Aurél, a meterológiai intézet osztályvezetője később azt nyilatkozta, hogy az északról érkezett vihar tornádószerű volt és a külföldi jelentésekből következtetni lehetett a közeledtére. Valódi sebességét azonban nem sikerült megmérni, mert az intézet szélsebesség mérője nem esett bele a szélvihar magjába, csak megbecsülni lehetett azt. A szakember szerint az orkán sebessége 40-50 m/s lehetett.

A szél erejét a legjobban a Duna-partra torkolló lipótvárosi utcákban mutatta meg. A Balaton utcában pl. egy fuvarost lovastól-szekerestül kapott el oldalról és több mint száz méteren keresztül tolta. Egy bútoros kocsit a szélroham a Dunába sodort. A jelenetnek gr. Andrássy Gyula (1860-1929) országgyűlési képviselő, volt belügyminiszter is szemtanúja volt, aki az Országház Duna-parti ablakából nézte a vihar tombolását. Kíváncsiságára majdnem rá is fizetett, mert a vihar "felrántotta" az ablak mindkét szárnyát és Andrássyt fellökte, de komoly baja nem történt, a mellette álló gr. Batthyány Pál viszont arcán könnyebben megsérült egy másik képviselővel együtt. Maga a képviselőház ülése is majdnem félbeszakadt, amikor egy hatalmas robaj rázta meg az üléstermet. Az ülést felfüggesztését indítványozó előterjesztést azonban a házelnök elutasította.

Az áldozatok közül két gyermek egy összedőlő pajtában lelte halálát. Egy leszakadó villamos felső vezeték egy férfit ölt meg a rakparton. Több helyen az orkán egész háztetőket kapott fel és rongált meg. Ez történt pl. az Üllői úton, ahol az FTC létesítményének egész tetőzetét fölkapta a szél, amely aztán lezuhanásakor agyonsújtott egy járókelőt (a Fradi stadionjának tetőzetét a mostani vihar is megrongálta).

A szél a Szent István Bazilikáról egy 18 méter hosszú és 12 méter széles darabot dobott le a mai Bajcsy-Zsilinszky útra. Szerencsére éppen akkor nem járt senki arra. A legnagyobb veszélyben azok voltak, akiket a vihar a Dunán ért. A nyári meleg miatt sok evezős, sok csónak volt kint a vízen, nem csoda hát, hogy halálos áldozatot itt is követelt az ítéletidő. A lágymányosi Duna-ágnál számos csónak roncsát lehetett látni. Itt az orkán két bolgárkertész faházikóját is vízbe sodorta, az egyikben egy hathónapos csecsemővel, akit aztán már hiába kerestek.

A szélvihar rengeteg fát tört ketté vagy csavart ki tövestől. Nagy kárt okozott pl. a Városligetben, a Népligetben és a Múzeumkertben, valamint a Margitszigeten. A pusztulás leginkább a növényzet mellett a sziget pesti oldalán lévő evezős házakon látszott. Az Előre nevű, két hajón nyugvó hatalmas csónakházat a vihar egyszerűen a vízbe borította, a klub versenyhajóit összetörve.

Az orkán az egész országon végigvonult, további emberéleteket követelve. Kassán pl. egy kőműves halt meg munka közben, Iglófürdőn a belügyi államtitkár ott nyaraló fiát ütötte agyon egy kidőlő fa. A Vas megyei Vép községben hárman is meghaltak, amikor a villám kidöntött egy villanypóznát. A pózna villamosvezetéke a vihar elől menekülő három arató férfire esett, akikből kettő azonnal meghalt. A harmadik áldozat egy közelben tartózkodó csendőr volt, aki megpróbált segíteni, de véletlenül a vezetékhez ért, ami őt is megölte. Egy Mogyoród állomáson veszteglő villamoskocsit a viharos szél elindított és Gödöllő végállomásig hajtott, ahol egy üres villamosvonatba ütközött, de ez az eset emberéletet nem követelt. A szélvihar nagy károkat okozott többek között Szombathelyen, Székesfehérváron, Nagykanizsán, Komáromban, Zólyomban, Kassán, Miskolcon, Szentesen és Aradon.

1914. július 23-án azonban az égiháborúnál is súlyosabb esemény történt: az Osztrák-Magyar Monarchia követe ezen a napon nyújtotta át az ultimátumot Belgrádban a szerb kormánynak, és öt nappal később kitört az I. világháború. Egy olyan vihar, amely aztán magát az országot söpörte el örökre.