Testfestés dívott az őskori Iránban

A régészek különböző kozmetikai eszközöket fedeztek fel az úgynevezett Megégett Városban, amely a bronzkorban, i.e. 3200 és 2100 között, több mint egy évezreden át a térség fővárosa volt. A Bakhtiar környékén lévő barlangokban, ahová a jégkorszak végén költöztek be a vadászó és gyűjtögető életmódot folytató törzsek, nemcsak eszközöket - kőkéseket és őrlőköveket találtak, hanem néhány okkerfestékkel szennyezet követ is.

Mivel a térségben a barlangok falát semmiféle rajz vagy festmény nem díszítette, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek arc- és testfestésre használták ezeket az eszközöket. A Kermansahán-tartományban lévő barlangokban festékes állati csontokra bukkantak, s ismét, a falakat semmilyen dekoráció nem fedte. Az egykori barlanglakók a csontokat sablonként alkalmazták a minta felvitelére. Kerman-tartományban a sírok mindegyikében fehér színű, ólom- vagy ezüstporra leltek. Ez pedig arra utal, hogy a térség lakossága elsőként alkalmazta szépészeti célból a fehér port.

A régészek meggyőződése szerint mind a férfiak, mind a nők használtak arcpirosítót, legalábbis erre engednek következtetni a vörös port tartalmazó apró tégelyek, amelyekre néhány sírban fedeztek fel. A maszkok és szobrocskák révén, amelyeket Haft Tappehben fedeztek fel, tudható, hogy az adott időszakban az emberek feketére festették szemöldöküket, ajkaikat és orcáikat kipirosították, de a szemkontúrozás is szerepelt szépészeti praktikáik között.

Az i.e. 1. évezredből származó kozmetikai eszközök és sablonok széles választéka arra utal, hogy a mai Irán területén ebben a korszakban érte el csúcsát az arc- és testfestés divatja. A tízezer éves leletek tanúsága szerint a nők és férfiak egyaránt előszeretettel ékesítették magukat prémekkel, kagylókkal, színes  kövekkel, valamint állati fogakkal és csontokkal.

Ékszereiket - a gyűrűket, karpereceket, bokaláncokat, hajcsatokat, valamint a ruházatot összefogó tűket és díszes gombokat fémből, csontból, kagylóból és üvegből készítették. Ebből a korszakból számos, a fül és a körmök tisztítására szolgáló eszköz is fennmaradt. A Megégett Városban igazgyöngyre, achátra, s számos féldrágakőre bukkantak, s a fellelt nyakláncok, karkötők és gyűrűk mennyisége arra utal, hogy a település egykori lakói teljes mértékben tudatában voltak e díszek és alkalmazásuk értékének.

A barlanglakók számára a vízfelület  volt az első tükör, ám az emberek fokozatosan megtanulták a fémolvasztást és polírozást, s ezáltal a tükörgyártást. A legrégebbi ember által készítette tükrök, amelyeket Irán területén leltek, 4500 évesek. Nyelüket és hátoldalukat mitológiai alakokkal ékesítették az egykori mesterek. Valamivel később jelentek meg az üvegtükrök: két üveglapot kátránnyal ragasztottak össze, hátlapját pedig ezüsttel borították. A legrégebbi ismert fésű is innen származik, és 4700 éves. A fésű fából készült, s dombormű díszítette.

A régészek szerint a perzsa asszonyok a fésűket rendeltetésszerű alkalmazás, azaz fésülködés mellett díszként is használták. A Perszepoliszban talált leletek tanúsága szerint a férfiak sem vetették meg az ékszereket: függőket, apró tűket, gyűrűket, csatokat, drágaköveket, agyag- és üveggyöngyöket viseltek, ráadásul parfümöt is használtak.

(Múlt-kor/MTI)