Sírkövekkel rakták ki a prágai sétálóutcákat
2008. január 9. 09:00
Nemcsak a híres Arany utcácskát, de a Király utat, amelyen a cseh királyoknak Vysehradról a prágai Várba tartó koronázási menete vezetett, is zsidó sírkövekből készült utcakövekkel burkolták.
Korábban
`1989 után természetesen tudni akartunk, mi történt a kommunista időkben elpusztított zsidó temetőkkel. Kiderítettük, hogy tíz lerombolt temetőből a sírköveket különböző kőfaragó cégeknek adták el` - mondta Kraus. `Ugyanakkor nem dokumentáltuk, hogy ez pontosan hogyan történt, és mennyi sírkő esett a burkolókőgyártás áldozatául` - tette hozzá.
A kommunizmus éveiben a zsidó közösség néhány tagja - többen kommunista vezetőként - is részt vettek a jövedelmező üzletben a hetilap szerint. Minőségi gránitot árusítottak újabb temetőkből, előidézve így a pusztulásukat - tette hozzá a cikkíró. "A Prágai Zsidó Közösség számos sírkövet adott el szocialista cégeknek" - írta 1998-ban a Ros Hodes, a Csehországi Zsidó Közösség folyóirata.
"Ez olyan hivatalos személyek közreműködésével történt, akik nagyon jól tudták, mennyire tisztelik a zsidók a temetőket és a sírok nyugalmát" - így a Respekt. A sírköveken Isten neve és Tóra-idézetek szerepelnek, így tilos rajtuk taposni - írta a hetilap.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.