Londonba érkezett a Tutanhamon-kiállítás
2007. november 16. 09:00
35 évi szünet után, csütörtök óta a londoniak ismét Tutanhamon-kiállításban gyönyörködhetnek, de változnak az idők.
Korábban
Zahi Hawass közlése szerint a jegyek és emléktárgyak eladásából származó bevétel 75 százaléka visszakerül Egyiptomba, és a műemlékek restaurálását és megőrzését szolgálja - ha ezzel nem törődnének, mutatott rá, egy évszázad alatt elpusztulna ez a régészeti örökség. A Tutanhamon sírjából való vándorkiállítás és egy másik, öt éven belül sorra kerülő, az egyiptomi fáraókról szóló bemutató a tervek szerint összesen 140 millió dollárt (24 milliárd forint) hoz majd az egyiptomi régészeti hatóságnak.
Több olyan relikviát azonban, amely túl kényes állapotú, nem vittek el Londonba: így a fáraó híres halotti maszkja, szarkofágja, vagy éppen múmiája Egyiptomban maradt. A 9 éves korától mintegy tíz éven át uralkodott fáraó múmiáját éppen a napokban helyezték új, légkondicionált üvegkoporsóba, amelyben arcvonásait is láthatják a Luxorba látogató turisták.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap