Holokausztmúzeum nyílik a milánói pályaudvaron
2007. szeptember 20. 09:00
Rómában már épül, a milánói központi pályaudvar hírhedt 21-es számú peronján pedig hamarosan szintén holokausztmúzeum nyílik.
Korábban
A kutatások szerint 1943-tól a II. világháború végéig több mint 850 zsidó származású embert vagoníroztak be titokban a milánói földalatti állomáson, hogy a németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolják őket. Többségük nem élte túl a koncentrációs tábort. Az ő emléküket őrzi majd a 6000 négyzetméteresre tervezett múzeum, amely két éven belül nyitja meg kapuit. A Központi Pályaudvar Milánóban
"Mi, történészek csak mostanában kezdtük újra feltárni az olasz történelemnek ezt az időszakát, amelynek alig maradt nyoma" - nyilatkozta Michele Sarfatti, a milánói Zsidó Dokumentációs Központ vezetője.
A történész elmondta, hogy azért ilyen kevés az adat a deportálásokról, mert az éjszaka leple alatt, a földalatti vágányokról indították a szerelvényeket, s a csekély számú túlélő sem emlékszik világosan a részletekre.
Benito Mussolini Olaszországa 1938-ban vezette be a zsidó törvényeket, ám a deportálások - Észak-Olaszország német megszállásával egyidejűleg - csak 1943-ban kezdődtek meg. Összesen 7800 zsidót deportáltak, s alig egytizedük élte túl a náci haláltáborokat.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap