Hátborzongató győzelem a Hezbollah új múzeumában
2007. szeptember 3. 13:00
A múlt hónapban nyitotta meg a kapuit a Hezbollah új, Pókháló nevet viselő háborús múzeuma, amely a múlt év nyarán Izrael felett aratott "isteni győzelemnek" állít emléket.
Korábban
A kiállítást a múzeum megnyitása óta már több, mint 200 ezer látogató tekintette meg. `A keresztény világ már nem is emlékszik erre a háborúra, de úgy éreztem, ez olyasmi, amit nem lenne szabad ilyen hamar elfelejteni. És látni akartam, amiről a barátaim olyan sokat beszélnek` - mondta a 26 éves Danya.
A Hezbollah pedig pont ezt tűzte ki céljául. Miután a szervezet kivonult a kormányból, elfoglalta Bejrút belvárosát és az országot politikai zűrzavarba sodorta, vissza akarja szerezni a háború idején élvezett népszerűségét. A libanoni kormány eközben azzal vádolja a Hezbollahot, hogy háborúba sodorta az országot, és hivatalosan annak egy éves évfordulóját sem ünnepelték meg. A Pókháló viszont nem engedi, hogy a harc feledésbe merüljön.
A központi kiállítóterem falait erőteljes fényképek borítják: az Al Manar (a Hezbollah tévéállomása) kibombázott épülete, földig rombolt otthonaik előtt jajveszékelő libanoni menekültek, a dél-bejrúti romok között esküvői fotókat készítő fiatal pár. Képeket láthatunk bekötözött és intravénás csőre kötött vérző, libanoni gyermekekről, akik között egy lebombázott libanoni házból kimentett játékmackó hever. És hogy nehogy elfelejtsük, ki is felelős mindezért, egy másik összeállítás, amely izraeli gyerekeket és katonákat ábrázol, azt hirdeti: "Ez az ő kultúrájuk, ez az ő hitük."
A múzeum egyszerre próbálja tehetetlen áldozatként és bátor harcosként bemutatni a Hezbollahot. A Pókháló elnevezés Naszrallah egyik beszédéből származik, amelyben a szervezet vezetője azzal dicsekszik, hogy Izrael "gyengébb, mint egy pók hálója". A kiállítás tele van a Hezbollah által az izraeliektől zsákmányolt tárgyakkal: sisakokkal, bakancsokkal, gépfegyverekkel, rádiókkal, oxigéntartályokkal és a halott izraeli katonáktól elvett személyes tárgyakkal.
A múzeum fő attrakciója egy felrobbantott Merkava tank, amelyet halott izraeli katonák bábuival körülvett bombatölcsérben állítottak ki. Videón levetítik a tank felrobbantását, amelyen láthatók és hallhatók a katyusa-rakétákat kilövő Hezbollah harcosok, és az izraeli Haifa városára záporozó Hezbollah bombák. A műsor után üvöltő izraeli katonák képeit világítják meg. E pompás befejezés után a látogatókat kikísérik egy "Mártírok oázisa" nevű füves területre, ahol fehér oszlopok és fehér lépcsők vezetnek egy fehér kapuhoz, amely tisztelgést jelent azok előtt, akik a múlt nyáron életüket vesztették a Hezbollah oldalán harcolva (és akiknek a képei a múzeum körüli utcákat díszítik).
A látogatókat azonban gyorsan visszarántják az evilági örömök közé: a múzeum mellett található ugyanis a Hezbollah ajándékboltja, ahol divatos sapkákat, Naszrallah beszédeit tartalmazó DVD-ket és a Hezbollah legújabb videójátékát kínálják - arab, angol, francia és farszi (perzsa) nyelven.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap