Romanovokat találhattak Jekatyerinburgban
2007. augusztus 27. 11:00
A szakértők feltételezései szerint az 1918-ban kivégzett utolsó orosz cár, II. Miklós családja utolsó két tagjának földi maradványait találták meg Jekatyerinburgban.
Korábban
Alekszej fotója |
Közben az orosz legfelsőbb ügyészség pénteken bejelentette: újra nyomozást rendelt el a cári család első öt tagja, illetve a velük lévő személyzet maradványainak 1991-ben történt megtalálása ügyében, mivel "új körülmények merültek fel".
A július-augusztusban megtalált csontdarabokról és szilánkokról azt feltételezik, hogy Alekszej trónörökös és Mária nagyhercegnő maradványai, amelyeket az Interfax hírügynökség szerint átadták a törvényszéki orvostani szakértőknek azonosítás céljából. Nyikolaj Nyevolin, a szverdlovszki törvényszéki orvostudományi intézet vezetője közölte: a maradványok olyan kicsik, hogy csakis a genetikai vizsgálatokban lehet reménykedni.
Az orosz ortodox egyház egyik szóvivője eközben óvatosságra és alaposságra intett az azonosítást illetően, és emlékeztetett arra, hogy egyháza máig nem ismerte el hitelesnek II. Miklós cár azonosításának eredményét. Ugyancsak óvott az elsietett következtetésektől, és óvatosságra intett a magát a cári család fejének és nagyhercegnőnek tekintő Marija Vlagyimirovna Romanova kancelláriájának vezetője, Alekszandr Zakatov.
Maria Vlagyimirovna Romanova 2005 óta pereskedik a cári család rehabilitálásáért, de keresetét az ügyészség elutasította azzal, hogy a cárt nem bírósági ítélet alapján végezték ki, hanem közönséges bűnügy áldozatává vált. A napokban egy bíróság úgy döntött: a legfelsőbb ügyészségnek szeptember 25-ig döntenie kell arról, hogy politikai represszió áldozatává nyilvánítja-e, illetve rehabilitálja-e a cári család 1918-ban agyonlőtt tagjait.
II. Miklós cár 1917. március 2-án (az orosz ortodox naptár szerint 15-én) lemondott trónjáról fivére, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára. A lemondott cárt március 8-án az Ideiglenes Kormány utasítására letartóztatták, és Carszkoje Szelóba, majd a szibériai Tobolszkba vitték, a bolsevik hatalomátvétel után, 1918 áprilisának végén pedig az uráli Jekatyerinburgba szállították. Az 1918. július 17-re virradó éjszakán az Ipatyev-ház alagsorában gépfegyvertüzet zúdítottak a cárra, családtagjaira és a személyzet velük lévő tagjaira. Hét személy maradványait 1991-ben találták meg és azonosították, majd a családot 1998-ban temették újra a szentpétervári Péter-Pál-erődben, a cári család tagjainak hagyományos temetkezési helyén. |
Vagyim Vinner, az orosz történelmi és politológiai akadémia professzora egyenesen azt fejtette ki, hogy a maradványok semmiképpen nem származhatnak Alekszej cárevicstől és Mária nagyhercegnőtől, illetve a Romanov család tagjaitól, ugyanis a feltárt helyen a temetés csupán mintegy 50 évvel ezelőtt történt, ráadásul azon a helyen keresték a maradványokat, amelyet Jakov Jurovszkij feljegyzéseiben megjelölt, de ezekről az iratokról már rég kiderült, hogy hamisítványok.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.