Fasiszták és homoszexuálisok a Fradi elnökségében
2007. augusztus 23. 14:00
A hatalom mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérte az FTC körül zajló eseményeket, olykor-olykor egy vizsgálat erejéig még az ÁVO is kiszállt az Üllői útra - derül ki Katona Csaba és Majtényi György Archívnetes forrásközléséből.
Korábban
A hatalom mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérte az FTC körül zajló eseményeket. Münnich Ferenc, aki 1948 márciusától 1950 januárjáig állt az egyesület élén, elnöki székfoglalójában kijelentette: `Az FTC valósággal nemzeti intézmény Magyarországon. Vigyáznunk kell rá. Helyesen kell vezetnünk, építenünk, hogy valóban szilárd pillére lehessen a magyar népi demokrácia sportjának.`
Tegyük hozzá: vigyáztak is. Olykor-olykor egy vizsgálat erejéig még az ÁVO is kiszállt az Üllői útra. A belügyi jelentések a pártállam időszakában az akkori politika kívánalmainak megfelelő vádakkal illették az egyesület vezetőit, ám mára ezek fölött elszaladt az idő.
Részlet a jelentésből:
Tájékoztató jelentés a T i t k á r s á g n a k az FTC-ben lefolytatott belügyi vizsgálatról.
Ismeretes, hogy a felszabadulás óta a Ferencvárosi Torna Club körül reakciós elemek tömörülnek és felhasználva a Club népszerűségét, a szocialista rendszer ellen izgatnak. A belügyi szervek nemrégen vizsgálatot folytattak és megállapították, hogy az ellenséges elemek a Club vezetésében is beépültek, kihasználva elvtársaink ébertelenségét, illetve a klub-sovinizmusból fakadó politikai vakságát.
A Belügyminisztérium dokumentált és tanúkkal bizonyított jelentése szerint az FTC-ben jelenleg 45 olyan személy van, aki reakciós, fasiszta szemléletű, büntetett előéletű, vagy erkölcstelen életet él. Kiemelkedő közülük {név anonimizálva} az FTC elnökhelyettese és egyben pártalapszervezetének titkára, aki a múltban fasiszta szervezetek tagja volt, jelenleg is fasiszta magatartást tanúsít és egyébként homoszexuális kapcsolata van egyes sportolókkal.
A cikk folytatása az Archívneten
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap