Szerelmes uralkodók

Megérkezett Írországba a viking hajóreplika

2007. augusztus 16. 12:00

Megérkezett Dublinba az a 11. századi viking hajómásolat, amely július elsején indult útnak a dániai Roskildéből. A Liffey folyó torkolatán felhajózva ujjongók népes hada fogadta a "viking" hajósokat.

A Havhingsten fra Glendalough (Glenadlough-i Tengeri Paripa) útja tudományos vállalkozás volt azzal a céllal, hogy tapasztalatainak segítségével a történészek pontosabb fogalmat alkothassanak maguknak, miként sikerült a viking harcosoknak hajdanán, egy évezreddel ezelőtt a maguk ma kezdetlegesnek tűnő eszközeivel is legyőzniük roppant nagy távolságokat, bejárniuk hatalmas tengeri térségeket.

A dicsőséges indulás
Magyar kutató fejtette meg a viking navigáció rejtélyét

A kísérlet hitelessége érdekében nagyon pontosan kellett másolni az eredeti körülményeket, s kezdetben így is történt. Ugyanolyan anyagokból, ugyanolyan eszközökkel, kizárólag kézművesmunkával készült a hajó, épp úgy, mint ezer esztendővel ezelőtt. Később azonban kötöttek néhány kompromisszumot a kaland szervezői és részvevői, mert azért mégiscsak a biztonságot tekintették a legfontosabbnak.

Az eredeti tervek szerint csak az egyetlen vitorla és az evezők hajthatták volna meg hajót, de ennek a fontos követelménynek nem sikerült maradéktalanul eleget tenni. Amikor ugyanis kiértek útjuk leghosszabb szakaszára, az Északi-tengerre, olyan reménytelenül szélcsendes idő volt, hogy a derék "posztvikingek" beadták a derekukat, és engedték vontatni magukat 555 kilométeres szakaszon.

A hajójuk tette hódítóvá a vikingeket

Sok más dolog is biztonságosabbá tette az utat, és rontotta egyúttal a viking összhatást: motoros hajó kísérte a Havhingstent, hogy baj esetén közel legyen a segítség. Radar, rádió-adóvevők, mentőmellények, túlélő-egységcsomagok, GPS, távlati időjárás-előrejelzések is segítették a baj megelőzését.

Miért éppen Roskildéből Dublinba? Nos, az eredeti hajó, amelyről a másolat készült, a roskildei vikingmúzeumban látható, de Írországban (a Dublin melletti Glendalough erdejében) készült 1040 táján. Így jelképes értelemben akár úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy a Havhingsten hazatért.

A Roskilde fjordból kiindulva, a Kattegaton (a Dániát Svédországtól elválasztó tengerszoroson), majd a Skagerrakon (a Dániát Norvégiától elválasztó tengerszoroson) át haladt az expedíció ki az Északi-tengerre. Az Északi-tengeren érkeztek meg a modern vikingek a Skóciához tartozó Orkney-szigetekhez, majd Skócia nyugati partjai mentén, az Északi-csatornán és az Ír-tengeren hajóztak le Dublinig.

(Múlt-kor/MTI)

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!