Fémkatonák kalauzolnak majd a dunai Gibraltárban
2007. július 24. 16:00
A komáromi erődrendszer, amit a Duna oszt meg a két ország között, a 19. században épült, s az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb, 200 ezer katonát befogadó erődrendszere volt.
Korábban
Közösen hasznosított örökség
Megóvására és fejlesztésére tulajdonosi összefogással külön szervezetet hoztak létre 1991-ben, s most joggal bíznak abban, hogy a turisztikai látványosságokat szolgáló segéd-építményekkel gazdagított létesítmény 2008-ban felkerül a világörökség védett helyszíneinek listájára.
Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 1972-ben határozott arról, hogy létrehozza a Világörökség Bizottságot. Ugyanekkor fogalmazták meg azt a dokumentumot, amely a világ kulturális és természeti kincseinek védelméről szól. Csaknem 200 ország csatlakozott az egyezményhez, köztük Magyarország (1985-ben), a világörökségnek nyilvánított helyszínek száma pedig egyre nő. A tagországok maguk határozzák el, melyik helyszínüket javasolják a felvételre, a szakértők megvizsgálják, majd előkészítik a Világörökség Bizottságának a döntését. Magyarország Szlovákiával közösen igazi különlegeséggel pályázik, az Osztrák-Magyar Monarchia ideje alatt épült dunai erődrendszerrel, amelynek egyik fele nálunk, a másik a szlovák oldalon található.
A rendszerváltást követően a vagyonkezelésre, állagmegóvásra, hasznosításra öt tulajdonosa - két minisztérium, a Kincstári Vagyonigazgatóság, a megyei és városi önkormányzat - megalakította a Monostori Erőd Kht-t. A történelmi erődrendszer külön-külön öt éve szerepel a két állam lehetséges jelölti listáján, majd az EU-hoz történt csatlakozás után közös tervek születtek, hogy a védelmi rendszer 19. századi állapotát bemutassák.
A közös magyar-szlovák dokumentációt 2007. februárjában fogadták el, a felvételről a döntést előkészítő szakértők pedig ősszel érkeznek majd meg. Vitathatatlan a létesítmény kimagasló egyedi értéke, hiszen több mint 300 évre visszamenőleg jeleníti meg az európai védekező harcászati technológiát, ahol az uralkodócsalád menekítésére is szolgáló, esztétikus építészeti megoldások is megtekinthetőek. A két ország szakembereinek közös munkája során az is bebizonyosodott, hogy egyik oldal sem teljes a másik nélkül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap