Tisztázhatják Kasztner Rezső tevékenységét
2007. július 24. 09:00
Kasztner Rezső szerepét reményeik szerint végleg tisztázó feljegyzéseket juttattak el a magyarországi cionista mozgalom néhai vezetőjének rokonai a Jad Vasem holokausztkutató intézetnek.
Korábban
Kasztner, a korszak egyik legvitatottabb zsidó személyisége az 1941-42-ben alapított Budapesti Segély- és Mentőbizottság egyik vezetőjeként tárgyalásokat folytatott a nácikkal arról, hogy pénz, különféle javak és katonai felszerelés fejében engedjenek távozni magyarországi zsidókat.
1944 júniusában futott ki Budapestről az azóta csak Kasztner-vonatként emlegetett szerelvény, rajta 1684 magyar és lengyel zsidóval, akiket a semleges - és biztonságos - Svájcba vitt. A Jad Vasem Intézet szerint neki köszönhette az életét további 20 ezer magyar zsidó, akik tárgyalásai nyomán egy ausztriai munkatáborba kerültek a koncentrációs tábor helyett.
Kasztner a háború után Izraelben telepedett le, s a kormányzó Munkapárt egyik vezető tisztségviselője lett. 1954-ben egy bizonyos Malkíl Grünvald egy gúnyiratban náci kollaboránsként festette le Kasztnert. Izrael Állam perbe fogta Grünvaldot az írás miatt, ám a két éven át tartó per megosztotta a zsidóságot. A bíróság végül felmentette a szerzőt a becsületsértés vádja alól és kimondta: Kasztner "eladta a lelkét a német sátánnak". Kasztnert, aki mindvégig azt állította, hogy többek között Adolf Eichmannal és Kurt Becherrel - Heinrich Himmler SS-parancsnok megbízottjával - folytatott tárgyalásai elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy életeket mentsen, 1957-ben egy zsidó szélsőjobboldali meggyilkolta. Egy évre rá az izraeli legfelsőbb bíróság felülvizsgálta a korábbi ítéletet, tisztázva Kasztner nevét.
A most előkerült három doboznyi irat - Kasztnernek a családdal, zsidó szervezetekkel és náci tisztekkel folytatott levelezése - Kasztner Zsuzsannának, az érintett 61 éves lányának reményei szerint egyszer és mindenkorra véget vet az apja elleni rágalomhadjáratnak.
Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtár igazgatója szerint ha Kasztnernek a köz általi megítélése vitatott is, a történészek számára régóta egyértelmű, hogy a magyarországi cionista vezető jóhiszeműen tette, amit tett; elkötelezte magát az embermentés mellett, s nem a színfalak mögötti ügyletek motiválták. Mint Rozett rámutatott, Kasztner maga fel sem szállt utóbb elhíresült, a szabadság felé induló vonatára, hanem - mint az igazgató fogalmazott - életét kockáztatva hátramaradt, hogy még több zsidó kimenekítéséről tárgyaljon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap