A világörökség része lehet a pannóniai limes
2007. július 12. 11:00
A pályázatot várhatóan 2010-ben nyújtják be, azt követően egy-két éven belül meg is kaphatja a címet a Római Birodalom egykori határvonalának Magyarországra eső része.
Korábban
Az egyetemi tanár, volt kulturális államtitkár elmondta, hogy a Ripa Pannonica nevezését 2003-ban kezdték előkészíteni. A Duna mentén húzódó, 500 kilométer hosszú, katonai táborokat, tornyokat és útszakaszokat magában foglaló határvonal a Magyar Világörökségi Bizottságnál már a várományosi listán szerepel. Tájékoztatása szerint jelenleg adminisztrációs munkák, a feltérképezés, a helykoordináták, telekszámok és tulajdonosok felmérése zajlik, amit a Kultúra 2000 nevű pályázatból finanszíroznak.
A történész, aki a Világörökség Nemzetközi Bizottságának tagja volt, felidézte, hogy 1987-ben a Nagy-Britanniában található Hadrianus-fal került fel a limes vonalából elsőként a világörökségi listára. Azóta viszont az érintett országok kezdeményezése által az ókori birodalom egykori határvonalát egy egészként kezelik. Többek között Anglia, Németország, Szlovákia, Ausztria és Lengyelország működik együtt annak érdekében, hogy a Hadrianus-falra "hivatkozva" jelöljék a limes rájuk eső részét. Ennek előfeltétele volt, hogy Nagy-Britannia hozzájárult: a Hadrianus-falat limessé kereszteljék át. A Németországban húzódó limes 2005-ben került fel a listára, a skóciai Antoninus-fal pályázatát pedig már benyújtották - említett példákat a történész.
A 2004-es koblenzi deklarációban rögzítették, mit értenek a világörökség részeként számon tartandó limesen. Ennek értelmében az i.e. 2. századi határvonalat veszik alapul, a Traianus császártól Septimius Severus uralkodásáig tartó időszak előtt vagy után történt változásokat nem veszik figyelembe. Térben pedig a határvonal tíz kilométeres sávjában található katonai és polgári objektumok tartozhatnak ebbe a körbe. A sávba eső, de később keletkezett épületek természetesen belekerülhetnek - tette hozzá. A történész közlése szerint az önkormányzatok eddig üdvözölték a kezdeményezést, de mivel a világörökségi jelölés azt vonja maga után, hogy mostantól kezdve a kijelölt objektumokat és környezetüket óvni kell, még adódhatnak viták.
Odianum erődje ugyanis az almásfüzitői timföldgyár iszaptengere alatt van, Altium castrumát homokbányaként használták, a hajógyári szigeten - ahol Hadrianus palotája található - nagyberuházást terveznek. A világörökségi pályázat eredményessége érdekében július 19-én konferenciát rendeznek Dunaszekcsőn, az egész napos eszmecserén magyar és külföldi szakértők tartanak előadásokat a terv részleteiről. A tanácskozáson az érintett önkormányzatok, múzeumok, civil szerveztek és magánszemélyek tájékoztatása érdekében várhatóan létrehozzák a Magyar Limes Szövetséget.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.