2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Interaktív múzeumban az európai kivándorlás története

2007. július 12. 14:00

Három alacsony téglaépület egy zöld mezőn Hamburg peremén: mindössze ennyi emlékeztet arra az ötmillió emberre, akik azon a helyen hagyták el Európát, hogy a tengeren túl kezdjenek új életet.

Az 1850 és 1934 között erről a helyről kivándoroltak egynegyede - mintegy 1,4 millió ember - az Osztrák-Magyar Monarchia területéről származott. Akárcsak a kivándorlók legnagyobb csoportjánál, a németeknél, úgy náluk is gazdasági okai voltak annak, hogy elhagyták hazájukat. Más volt a helyzet a létszámát tekintve harmadik legnagyobb kivándorló csoportnál, amely Oroszországból érkezett: Lengyelország többszöri felosztása után és az orosz cárok uralma alatt a zsidó lakosság ellen pogromokra került sor. Sokak számára nem maradt más hátra, mint kivándorolni a tengeren túlra.

Egy dániai származású zsidó, Albert Ballin, aki később a világ legnagyobb hajózási társaságának, a Hapagnak lett a vezérigazgatója, felismerte az üzleti lehetőséget. Hamburg az 1892. évi kolerajárvány után nem engedte meg többé, hogy továbbra is a városon keresztül folytatódjon a kivándorlás. Ballin ezért ügynökséget alapított, és a város szélén egy 60 ezer négyzetméternyi területen különösen szigorú higiéniai körülmények között harminc ideiglenes épületet létesített a kivándorlók számára. Az üzletek, egy kikötő, egy templom és az éttermek valóságos kis várossá varázsolták a területet. Ballin a zsidók számára zsinagógát és külön éttermet is nyitott, ahol kóser ételeket szolgáltak fel. A "városban" akár ötezer embert is el lehetett helyezni egyszerre.

Az akkori 30 épületből mára mindössze egy maradt fenn eredeti állapotában, a mellette látható másik kettőt pedig az eredeti tervek szerint nemrégen építették fel. Hamburg városa és szponzorok az elmúlt két évben 13 millió eurót költöttek a múzeum létesítésére.

A rokonok után kutató látogatók a múzeumban átböngészhetik azoknak a névsorát, akik Hamburgon keresztül emigráltak, illetve a kiállítási tárgyak között hagyományos viseletbe öltöztetett életnagyságú figurák "mesélik el" sorsuk alakulását. Különböző gombok - köztük egy "Ausztria-Magyarország" feliratú - megnyomására egy óriási könyvben nyomtatott szöveg jelenik meg, amelyből megtudható, hogy mi késztette kivándorlásra az illetőt.

A középső épület belsejét hajóorrnak képezték ki és ott "Az emigráns" című Chaplin-filmet vetítik. A "hajóról" leszállva a látogató a New Yorkkal szemben fekvő Ellis Islanden találja magát. Mivel a kivándorlók több mint 80 százaléka az Egyesült Államokban telepedett le, a múzeum létrehozói azt remélik, hogy onnan is igen nagy számú érdeklődő érkezik majd a hamburgi múzeumba.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár