Algíri példát tanulmányoz az amerikai hadvezetés

Felületes tapasztalatokat szereznek

Mohamed Debbah azonban kételkedik abban, hogy az algériai példa válaszokat adhatna Irak problémájára. Mohamed 1956-ban otthagyta az iskolát, és csatlakozott az algériai nacionalista felkelőkhöz, a mudzsaheddinekhez. Szerinte az iraki felkelők nem egységesek: a siíták és a szunniták egymás és az amerikai megszálló csapatok ellen is harcolnak. "Nincs hasonlóság, mivel Irakban nem egy csoport harcol az amerikaiak ellen. Csak zűrzavar van. Mi azért győztünk, mert köztünk nem voltak vallási ellentétek" - véli Debbah, aki a háborús veteránok nyugdíjazását intéző mudzsaheddin minisztériumban dolgozik. Debbah még hozzáteszi, hogy az algériai csoportok között is voltak viták arról, hogy harcoljanak a fraciák ellen, vagy inkább tárgyaljanak. "De a végén megegyeztünk, mert tudtuk, csak így győzhetjük le a franciákat."

Egy másik ellentét, hogy az iraki lázadókkal szemben az egységes algériai felkelőknek sikerült aláásaniuk a francia megszállás politikai támogatottságát: diplomáciai kapcsolatokat építettek ki több afrikai és ázsiai országgal, valamint nyomást gyakoroltak az ENSZ-re a háború befejezése és Algéria függetlenségének elismerése érdekében. Franciaországban is támadásokat hajtottak végre, amelyben mintegy 5000 ember lelte halálát, "hogy megfélemlítsük Franciaországot, és rávegyük a háború befejezésére".

A legnagyobb csapást azonban maguk a franciák mérték algériai támogatottságukra. A katonaság rendszeresen alkalmazott kínzásokat, és jogtalan gyilkosságokat hajtott végre, amelyek nagyban hozzájárultak az otthoni politikai küzdelem és az algériai háború elvesztéséhez. "A franciák katonailag győzelmet arattak a gerillák fölött, de nem tudtak mit kezdeni a forradalom politikai lendületével. A katonai sikerek és a politikai hibák között kiegyensúlyozatlanság ezért igen komolyan foglalkoztatja az amerikaiakat" - véli Harmon.

Az 1960-as évek elején Franciaországban aztán a háborúról folytatott vita miatt az ország szinte a polgárháború szélére sodródott. A háborúellenes politikai ellenzéknek döntő szerepe volt abban, hogy Charles de Gaulle köztársasági elnök 1962-ben elrendelte a francia csapatok kivonulását Algériából. Az Egyesült Államokban nem tapasztalható ugyan ellenállás az iraki háborúval kapcsolatban, de az algériai harc tanulságai közé tarozik, hogy politikai támogatottság nélkül nem lehet megnyerni a háborút.

Az algériai modell tehát nem igazán tekinthető egy pontos párhuzamnak. Algéria "szolgálhat néhány tanulsággal, de azt hiszem, nem a megfelelő tanulságot vonják le belőle. Túlságosan felületesen tekintenek rá. Minden felkelés gyökere az adott ország kultúrájában, történelmében és helyzetében rejlik. A hadtörténetben nem konkrét válaszokat kell keresni, hanem a gondolatok és eszmék motívumait" -véli Hammes.

1. Tanulnának a gyarmati tapasztalatokból
2. Felületes tapasztalatokat szereznek