A Balaton lecsapolását tervezték a kis jégkorszakban
2007. május 22. 09:00
Óvatosan kell eljárni, ha "belenyúlunk" a környezetbe, mivel egyrészt változhatnak a feltételek, másrészt nehéz megjósolni, hogy az emberi beavatkozásnak milyen következményei lesznek.
Korábban
Az éghajlatváltozás történelmi tanulságait elemezve a Szegedi Egyetem egyetemi tanára rámutatott arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a klímaváltozás nem új dolog. `Amióta körülbelül 3,6 milliárd éve létezik légkör, létezik éghajlatváltozás is. A klímaváltozás állandó, és nagyléptékű éghajlatváltozások voltak a legkülönfélébb történeti korokban` - hangsúlyozta a történész.
Rácz Lajos ismertetése szerint az utóbbi kétezer évben 300-400 éves léptékű klímaváltozások voltak. Mint kifejtette, az első azonosítható felmelegedés a római korban kezdődött: az i.e. 1. század közepétől a 4. századig tartott, ezt a népvándorlások korának lehűlése követte. A középkori felmelegedés időszaka a vikingek kirajzásának kora, majd a 14. században jött a kis jégkorszak, amely a 19. században ért véget, hogy `elkezdődjön az agyonreklámozott jelenkori globális felmelegedés, amelynek a kilátásairól még nem sokat tudunk` - mondta.
Példaként a bécsi Helytartótanácsban a 18. században működött mérnöki csoportot hozta fel, amely vízvédelmi megoldásokat tervezett.
E csoport egyik vízmérnöke elkészítette a Balaton teljes lecsapolásának részletes tervét, amelyet Mária Terézia aláírt, az összes érintett megye pedig elfogadott. "Még hatástanulmányok is készültek arról, hogy mennyi gabonát, szénát termeszthetnek az így nyert területen" - jegyezte meg. A történész kitért arra, hogy a vízmérnöknek voltak egyéb tervei is, ezek közül a Duna és a Tisza vízrendszerének a rendezése valósult meg. A munkálatok a közlekedési viszonyok és a termőterület javítását, valamint az árvízveszély csökkentését célozták. "Egy szempontból értek el sikert - javultak a közlekedési viszonyok" - mondta.
Rácz Lajos szerint vegyes a mérleg; a tiszai szabályozást, amely a 19-20. század fordulóján a modernizáció csúcsának számított, később környezeti katasztrófaként értékelték amiatt, hogy a folyó halállománya 5-10 százalékra csökkent néhány év leforgása alatt. A történész az éghajlatváltozás humán vonatkozásaival kapcsolatban aláhúzta, hogy az ipari forradalomig az emberiség képes volt mindenhez alkalmazkodni, emiatt volt lehetséges, hogy a jégkorszak idején emberi telepek léteztek messze, északon, elképesztően szerény technikai felszereltséggel.
"Az ipari forradalom után, de főképp a 20. században az emberiség elérkezett oda, hogy képes mesterséges környezetet létrehozni, különösen a fejlett világban, és ezen kívül nem nagyon életképes. Nagyon nagy veszély, hogy a tolerancia, a változáshoz való alkalmazkodás képessége a modern civilizációban elvész. Amikor az emberiség paradigmát vált és ez igaz a természeti környezetre is, fontos tudni, hogy nincs visszaút" - hangsúlyozta Rácz Lajos.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05