Új életrajz a szabadelvű generálisról

A szerző módszere a történetírásban kedvelt és jól bevált megoldás: ha egy markáns korszereplőn keresztül, egyéni látószögből mutatnak meg egy egész történeti korszakot, akkor az lehetővé teszi, hogy történelem és ember kölcsönhatásán keresztül sok minden más színben tűnjön fel, és ezáltal a kor személyesebbé váljon. Az egyéni életút pedig mindezt teheti színesebbé.

A szerző pontosan meghatározott céljához igazodva nyúl a forrásokhoz: a szükséges és a téma követelte szelekció elvégzése után is bőséges, a kitűzött feladathoz minden vonatkozó anyagot bevont a vizsgálódásainak körébe. Elsősorban a magyar és bécsi levéltárak, kézirattárak kiadatlan forrásait, valamint a nyomtatott forrásokat (különösen a korabeli sajtót) beszélteti és használja, elemzi, s ahol szükséges, ezek alapján próbálja meg korrigálni a történetírásban korábban kialakult Tisza-képet.

Kozári Monika számos korabeli forrást idéz egy az egyben, de ezek használatával mindvégig arányosan operál: többnyire a főszövegbe illesztett betoldásokról, forrásrészletekről van szó, amelyek esetenként megfoghatóbban, pontosabban fogalmaznak meg egy-egy problémát, részletet, s egyben segítenek a korszakba való jobb belehelyezkedésben is. Akadnak emellett ugyanakkor a főszövegből más szedéssel kiemelt, gyakorlatilag teljes forrásközlések is (levelek, naplórészletek stb.).

A könyv nyelvezete tiszta, gördülékeny, olvasmányos, ugyanakkor mindvégig megőrzi a szakmunka támasztotta követelményeket is. Az olvasót folyamatos jegyzetapparátus (magyarázó is) segíti, s egyben tájékoztatja, jelöli meg a felhasznált források pontos helyét, a történész számára visszakövethető módon. A munka így egyaránt érthető a laikus közönség számára, de komoly szakmunka is egyben, amely a további kutatások kikerülhetetlen alapirodalma lett.

A mű szerkezetét tekintve alapvetően a kronologikus elrendezést követi. Ez néhány helyen azonban a tematikus felépítéssel keveredik. Időbeli kiterjedését tekintve a kötet egészen a Tisza család őseitől a miniszterelnök haláláig ível, a munkát Lőw Immánuel, Gratz Gusztáv, Vécsey Tamás, Pethő Sándor és Tisza István nekrológjai zárják.

A kronologikus rendszert négy helyen töri meg nagyobb mértékben excursus, tematikus átrendezés, amelyek majdnem mind miniszterelnökségéhez és kormányzati rendszeréhez kötődnek, kevésbé a személyhez: részletesebb elemzést kap a közigazgatás korabeli helyzete és átszervezése (az 1876-os és 1885-ös reformok), a minisztertanács működése és szerepe, a gazdasági-szociális "modernizáció", majd a "bukás" leírása előtt a szerző külön fejezetet szentel Tisza Kálmán személyiségének is. Utóbbit nagyrészt Mikszáth Tisza-jellemzése alapján teszi, valamint a többek között Csengery Antallal, Falk Miksával, Grünwald Bélával, Szász Károllyal, Trefort Ágostonnal és Wekerle Sándorral folytatott "félhivatalos" levelezések felhasználásával.

A könyv középpontjában természetesen Tisza Kálmán aktív politikai évei állnak, és a szerző miniszterelnöki éveihez képest is tág teret szentel az 1867-1875 közötti évek eseményeinek: Tisza és a magyar belpolitika izgalmas útkeresésének, a Balközépben vitt ellenzéki politikusi tevékenységének, majd a Szabadelvű Párt megszületésének. A mű az ifjúkori Tisza pályájának megrajzolásával ellentétben a leköszönő miniszterelnök 1890 utáni, életének utolsó éveiről egy viszonylag rövid epilógusban szól. A kötetet bibliográfia és névmutató teszi teljessé.

Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Napvilág Kiadó, Bp., 2003. 572 o. 2500 Ft