Dervisként utazta be az ismeretlen keletet az orientalizmus atyja
2007. március 19. 15:00
Korábban
A híres világutazó
Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Perzsia fővárosáig, Teheránig, majd inkognitóját megőrizve, egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba.
Vámbéry Ármin barátai társaságában, 1864 |
Az 1864-ig tartó utazás során szerzett tapasztalatait, ismereteit Vámbéry a későbbiekben kitűnően tudta kamatoztatni. Bár nyelvészeti kérdésekben alulmaradt vitapartnereivel (Hunfalvy Pállal, Budenz Józseffel, Munkácsi Bernáttal) szemben, amikor a finnugor nyelvrokonsággal szemben a magyar nyelv török eredetét hirdette, olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg, s még Viktória királynő is meghívta windsori kastélyába.
Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé: Vándorlásaim és élményeim Persiában, Oroszország hatalmi állása Ázsiában, Az iszlám a 19. században, A török-tatár nyelvek etimológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság bölcsőjénél, Dervisruhában Közép-Ázsián át.
Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek, mint Goldziher Ignác és Germanus Gyula. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Máté István, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap