110 éve indult útjára a magyarság eredetét kereső Zichy-expedíció

Gróf Zichy Jenő a magyar arisztokrácia azon képviselői közé tartozott, akik kötelességüknek tartották, hogy tehetségüket és javaikat önzetlenül a nemzet gyarapítására fordítsák. Sárszentmihályon született 1837. július 5-én. Németországban végzett jogi tanulmányai után 1860-ban Fejér vármegye főszolgabírája lett. 1861-ben, majd 1865 és 1872 között Deák-párti képviselő volt, majd miután közigazgatási kérdések parlamenti tárgyalása során ellentétbe került pártjával, pártonkívüliként, később szabadelvű programmal lépett fel. 1903-ban, a katonai törvényjavaslatok kapcsán végleg szakított a pártpolitikával.

 

Politikai szereplésénél jóval jelentősebb közgazdasági és a hazai ipar fejlesztése terén kifejtett tevékenysége, amiért kortársaitól megkapta az "ipargróf" elnevezést. Széchenyi példáját követve gyakran utazott külföldre, Angliában és Hollandiában a csatornázást és a vízépítészetet tanulmányozta. 1880-ban kiadott Emlékirat a magyar ipar fejlesztése érdekében című művében a hazai iparok átalakításáról, a kiviteli iparok fejlesztéséről, új iparok meghonosításáról, adókedvezményekről, ipartörvényekről értekezett. 1881-től 1906-ban bekövetkezett haláláig elnöke volt az Országos Iparegyesületnek. Sokat foglalkozott a munkásság szociális helyzetével, a munkásképzés kérdésével, közreműködésével 86 városban indult meg az alapfokú ipari oktatás. Javaslatai hasznosításával jött létre 1883-ban a Technológiai Iparmúzeum, melynek felügyelő bizottsági elnöke is volt haláláig. Felismerte a kiállítások jelentőségét az iparfejlesztésben: az 1879-es székesfehérvári kiállítást nemcsak szervezte, de anyagilag is támogatta, s oroszlánrésze volt az 1885-ös budapesti Országos Iparkiállítás megrendezésében.

 

A XIX. század végén a millenniumi megemlékezésekre készülődés hazafias légköre arra ösztönözte, hogy alaposabban megismerje a magyarok őrtörténetét, így 1895 és 1898 között három expedíciót is szervezett a Kaukázus és Közép-Ázsia tudományos megismerésére. Kutatóútjai különlegessége volt, hogy nem egyedül vágott neki az ismeretlennek, hanem szaktudósokat vitt magával.

Az első expedíció száz éve, 1895. április 30-án indult el Budapestről, hogy a Kaukázus előterében élt és ott átvonult ősmagyarság, illetve a valaha bizonyítottan létezett leszakadt néprész régészeti, írásos és egyéb nyomait kutassa. Zichy útitársai a kolozsvári Szádeczky-Kardoss Lajos történészprofesszor, a szekszárdi Wosinszky Mór régész, apát-plébános, az ugyancsak kolozsvári Bálint Gábor székely nyelvtudós, a keleti nyelvek tanára, továbbá az ázsiai származású örmény Csellingerián Jakab tolmács, író, a kaukázusi nyelvek ismerője volt, később csatlakozott hozzájuk Wuttke Károly müncheni festő. Három és fél hónap alatt mintegy 20 ezer kilométernyi utat tettek meg vonaton, hajón, szekéren, lovon, tevén vagy gyalogszerrel. Odesszán és Szevasztopolon keresztül jutottak el a Kaukázusba, majd a Kaszpi-tenger nyugati partján észak felé haladva Moszkván, Szentpéterváron, Varsón és Krakkón keresztül értek haza. Útjukról színes beszámolót közöl Szádeczky-Kardoss Lajos Gabelsberker-Markovits rendszerű gyorsírással írt (csak száz évvel később megfejtett, 2000-ben kiadott), sok rajzzal és fényképpel kiegészített naplója. Az utazók mindegyike a maga tudományával foglalkozott, kutattak levéltárakban, múzeumokban, néprajzi, régészeti, iparművészeti tárgyakat gyűjtöttek, vásároltak, emberekkel találkoztak, s megfigyeléseiket rögzítették.

 

Vámbéry Ármin és barátai társaságában, 1864

 

Zichy a következő két expedícióval még távolabbi tájakat vett célba. A második alkalommal már Buharában és Szamarkandban is járt, az 1897-98-as harmadik út során pedig - amelyen a földrajz- és néprajztudós Jankó János, a régész Pósta Béla, a nyelvész Pápay János és a zoológus Csiki Ernő voltak a társai - a Góbi-sivatagon átkelve eljutott egészen Pekingig, majd Ázsiát megkerülve érkezett haza. A tudós útitársak mindegyike szaktanulmányokban foglalta össze tapasztalásait. Ha Zichy elképzelései, következtetései (pl. A Magyar Faj Vándorlása című kötetben kifejtett elmélete) nem is bizonyultak minden tekintetben helytállónak, a hazahozott gazdag leletanyag tudományos értéke vitathatatlan. A felfedező kedvű gróf, akit a Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben tiszteletbeli tagjává választott, ázsiai expedícióit könyvekben örökítette meg. 1901-ben Zichy múzeumot létesített művészeti, iparművészeti, régészeti és néprajzi gyűjteménnyel, gazdag könyvtárral, majd e gyűjteményt végrendeletében a fővárosnak adományozta.

 

Élete utolsó évei betegségben teltek, Egyiptomban és Olaszországban kereste a gyógyulást. Meránban halt meg 1906. december 25-én. Budapesten utca viseli nevét a VI. kerületben.

 

(Panoráma - Máté István, Sajtóadatbank)