Megszületett Illés Lajos zenész
2004. szeptember 13. 12:06
1960-ban alapította a legendássá vált Illés együttest, amelynek végleges felállása 1965-re alakult ki. Első nyilvános szereplésük 1960-ban a nógrádverőcei Express táborban volt. Már ott felcsendült az Óh, mondd és a Légy jó kicsit hozzám, valamint az Utcán című, azóta is népszerű dal. Szerzőként sikeres dalokat írt Koncz Zsuzsának is. Az Illés zenekar 1973-ban történt megszűnése után - ugyanezen a néven - rövid életű új együttest szervezett. Az 1980-as évek elején visszavonult, de időközben kiadott egy szerzői lemezt, 1991-ben pedig egy vallásos témájú lemezzel jelentkezett. 1988 óta vidéken élt feleségével, Makkai Lilla református tiszteletessel. Első együttesének valamennyi nosztagia-koncertjén fellépett, így 2001-ben a Népstadionban, majd legutóbb 2005-ben Csíkszeredán. A zenekar tagjai 2000-ben Kossuth-díjat kaptak. Fő művei: Magyar ének (1994), Betlehem csillaga (rockopera, 2000). 2007. január 29-én hunyt el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 5. Magyarország gazdasága a 20. században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/767.jpg)
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)