Városfalba építették Héra szobrát
2007. március 5. 11:00
Kétezerkétszáz éves Héra-szobrot találtak Dion ókori város romjai alatt, 85 kilométerre dél-nyugatra Theszalonikitől, az Olümposz lábánál.
Korábban
A trónon ülő, fej nélküli istennőt ábrázoló márványszobrot tavaly találták meg Dion romvárosának feltáró munkálatai során, és Dimitrisz Pantermalisz, az ásatás vezetője - aki több mint három évtizede dolgozik a helyszínen - pénteken mutatta be a új leletet egy háromnapos régészeti konferencián Theszalonikiben. A szakember elmondta, hogy az ember nagyságú műremeket a korai keresztények a városfalba építették bele tömítésként, amikor Dion püspöki székhely volt.
Ez az első eset, hogy egyetlen templomból két istenszobor került elő, és nem elképzelhetetlen, hogy Athéné szobra is a templomban állt, és azt is megtalálják a további munkálatok során - mondta Patermalisz.
Dion a makedónok egyik fő vallási központja volt. Maga Nagy Sándor is mutatott be áldozatot a városban, mielőtt elindult volna győzedelmes hadjáratára a perzsa birodalom ellen az i. e. 4. században. Az eddigi ásatások során templomok, teátrumok, egy stadion, városfalak, egy szálloda, fürdők, utcák és egy csatornarendszer romjai kerültek elő, valamint számos szobor maradványa is. A területet a vaskor óta lakták, majd a korai kereszténység időszaka után vált lakatlanná.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.