Megszületett Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója
2004. szeptember 13. 12:06
Edinburgh-ban látta meg a napvilágot, 1870-től élt Kanadában, ahol süketnéma intézeti pedagógus, majd a Bostoni Egyetem professzora volt. A süketnéma gyerekek beszédtanításának eszközeként 1874-ben készítette el azt a készüléket, amely őse volt a mai értelemben vett telefonnak. Ennek révén világhírűvé vált, bár a szerkezet alkalmazására csak azután került sor, hogy Edison feltalálta hozzá a szénmikrofont, amellyel már tisztább hangot lehetett elérni. 1877-ben megalapította a Bell Telephone Companyt, amely 1885-től American Telephone and Telegraph Co. (ATandT) néven multinacionális nagyvállalattá fejlődött. Kevéssé ismert viszont, hogy ő ajánlotta először viasz használatát a fonográf lemezek alapanyagául és villamos eljárást dolgozott ki az emberi szervezetbe került fémtárgyak felkutatására. Számos tudományos cikke és értekezése ismert. 1922. augusztus 2-án hunyt el a kanadai Baddeck-ben. A The Guardian szerint a telefon feltalálója Antonio Meucci firenzei bevándorló volt, aki anyagi helyzete miatt nem tudta találmányát szabadalmaztatni. A tévedést, illetve Bell csalását az Egyesült Államok kongresszusa is elismerte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.