Megszületett John Steinbeck amerikai író
2004. szeptember 13. 12:06
Szülőhazája, Kalifornia regényeinek is örök színtere. A Stanford Egyetemen biológiát hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. New Yorkban újságírással kísérletezett - sikertelenül. Visszatérve Kaliforniába egy Lake Tahoe-i üdülő gondnoka lett, s ekkor írta meg az Egy marék arany című első regényét, amely azonban, következő két művéhez hasonlóan, szinte észrevétlen maradt. Első sikereit az 1930-as évek közepétől megjelent, a gazdasági válság hatására írott műveivel aratta. Műveiben végigvonult a panteista színezetű miszticizmus és a biológiai determinizmus, valamint a nosztalgia a természettel, az anyafölddel való szorosabb kapcsolat és az ezt megvalósító életforma után. Legkiemelkedőbb műve az Érik a gyümölcs (1939), amelyben egy oklahomai farmercsalád vándorlását és nyomorát ábrázolta, de világsikert aratott az Egerek és emberek (1937), az Édentől keletre (1952) és a Rosszkedvünk tele (1961) című regénye is. 1962-ben kapott irodalmi Nobel-díjat `realista és ugyanakkor képzeletgazdag elbeszélő művészetéért, amelyet megértő humor és társadalmi éleslátás jellemez`. 1963-ban európai körutat tett, s Budapesten is járt. New York-ban érte a halál 1968. december 20-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.