90 éve kezdődött a korlátlan tengeralattjáró-háború

Kilencven évvel ezelőtt, 1917. január 31-én, az első világháború negyedik évében hirdette meg a Német Birodalom a "korlátlan tengeralattjáró-háborút".

Búvárhajók a hadműveleti térségben

Paul von Hindenburg táborszernagy, német vezérkari főnök, a német hadsereg főparancsnoka, Erich Lundendorff, a német hadsereg főparancsnokságának főszállásmestere és Heming von Holtzendorff, a német haditengerészet vezérkari főnöke már 1917. január 8-án megállapodtak abban, hogy február 1-én mindenképpen megkezdik a korlátlan búvárhajó-háborút, Vilmos császár ehhez nyomban hozzájárulását adta, majd január 9-én aláírta a vonatkozó parancsot.

Bevetésen az U9-es, 1910

1917. január 31-én a német kormány deklarálta, a semleges kormányokkal jegyzékben közölte, hogy február 1-től olyan hadizónának tekinti az Anglia, Franciaország, Olaszország körüli vizeket és a Földközi-tenger keleti medencéjét, amelyben a német flotta minden hajót - ellenségest és semlegest egyaránt - figyelmeztetés nélkül elsüllyeszt. Válaszként Washington Berlinnel megszakította a diplomáciai kapcsolatot.

Az első világháború kitörésekor Németország 28 tengeralattjáróval rendelkezett, ezek között 10 dieselmeghajtású volt. A brit flotta 58 búvárhajót mondhatott magáénak, de ezek közül mindössze kettő volt dieselmeghajtású, így német minőségi fölény volt mind a tengeralattjárókban, mind torpedóikban. 1927. február 1-én Németország már 105 frontszolgálatban lévő búvárhajóval rendelkezett , mindegyik "gyomrában" 12-16 torpedóval, merülési mélységük elérte az 50 métert.

A német flotta Wilhelmshavenben

Az első világháború kezdő évében, 1914-ben a hadviselők még meglehetősen bizonytalanok voltak búvárhajóiknak a tengeri háborúban való bevethetőségét illetően, de a nemzetközi jog sem adott egyértelmű eligazítást. Hugo von Fohl tengernagy, a német flotta vezérkari főnöke 1914. november 7-én azt javasolta a kancellárnak, hogy válaszul a brit admiralitás öt nappal korábbi rendelkezésére, amellyel az egész Északi-tengert hadiövezetnek nyilvánította, deklarálják hadizónának az Anglia körüli vizeket, adjanak időt arra, hogy a semleges hajók ezt a térséget elhagyják, majd pedig az itt haladó hajókat tengeralattjárókkal minden figyelmeztetés nélkül süllyesszék el. Akkoriban a szükséges élelmiszerek kétharmada - a szükséges gabonafélék 81 százaléka - és szinte minden nyersanyag - a szén és részben a vas kivételével - hajókon érkezett Angliába.

Németország a "hadműveleti térségek" deklarálása után, 1915. február 4-én indította el a kereskedelmi háborút tengeralattjárók alkalmazásával; júniustól az Adriáról kiindulva "kereskedelmi hadszíntérré" tette a Földközi-tengert. Az osztrák-magyar haditengerészetnek 1914-ben 7 tengeralattjárója volt, a háború alatt 12 darabot építettek és 9 búvárhajót vesztettek. 1915 novemberében egy osztrák-magyar tengeralattjáró elsüllyesztette az Ancona olasz személyszállító hajót, amelynek amerikai utasai is voltak.

Veszteségek a korlátlan háborúban

Kemény amerikai figyelmeztetés követte a Lusitania és az Arabic 1915. május 7-i, illetve augusztus 19-i elsüllyesztését, mindkét hajón sok amerikai utazott és vesztette életét. A németek ideiglenesen leállították a támadásokat, de 1915 októberéig már 792 ezer bruttóregisztertonna (BRT) teljes térfogatú - szám szerint 431 - hajót küldtek a tenger fenekére. A Földközi-tengeren viszonylag sikeresek voltak akcióik, de az Atlanti-óceánon, ahol megállították és átkutatták az ellenfél kereskedelmi hajóit, mérséklődött a teljesítmény.

Az U14-es

1916 február végétől igen intenzív tengeralattjáró műveletek színterévé vált a brit szigetek környéke, de a Sussex március 24-i elsüllyesztése után a németek ismét engedelmeskedtek az amerikai figyelmeztetésnek. Ez viszont nem akadályozta meg, hogy a német búvárhajók megjelenjenek közvetlenül Amerika keleti partjai előtt, és 1917. január 31-ig, tehát a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetéséig elsüllyesszenek ott 1152 hajót, összesen több mint két millió BRT teljes térfogattal.

Az Egyesült Államok az első világháború utolsó előtti évének tavaszán, 1917. április 6-án üzent hadat Németországnak. Nagy-Britannia az óriási veszteségek és vereségek hatására már az összeomlás szélén állt. Meglepő arányú búvárhajó-építési programoknak köszönhetően 1916-tól sok új német tengeralattjáró jelent meg a frontokon. Németországból, Flandriából és az Adriától kiindulva 1917-ben 122 német búvárhajó volt bevetésben, egyharmaduk állandóan a háborús térségekben operált.

1917 végén azonban az angolok gyakorlattá tették hajókaravánok összeállítását, a német sikerek mérséklődtek, ennek ellenére 1917. február 1. és december 31. között 4750000 BRT teljes térfogatú 2566 hajót küldtek hullámsírba, viszont 1918-ban a több mint egymilliós amerikai expedíciós haderő már gyakorlatilag veszteség nélkül átszelte az Atlanti-óceánt, Európa partjaihoz tartva.

Ez nem zárta ki, hogy az első világháború utolsó évében a korlátlannak is már aligha nevezhető kereskedelmi tengeralattjáró-háború, amely 1918. október 21-én zárult, a nyugati szövetségesek 1046 hajójának elvesztésével (2 650 000 BRT) járjon. Az első világháborúban 1916 végéig 47, de 1917-ben 76 - az év első felében 24, az év második felében már 52 -, 1918-ban, tehát tíz hónap alatt 87 német tengeralattjáró süllyedt el.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)