Kulturális menedzser volt a 300 éve elhunyt orgonista
2007. január 8. 08:45
A németországi Lübeck zenei életét 2007-ben szinte kizárólag a 300 esztendővel ezelőtt elhunyt orgonista és zeneszerző, Dietrich Buxtehude munkásság határozza meg.
Korábban
Buxtehude már életében akkora hírnévre tett szert, hogy még a fiatal Johann Sebastian Bach is Lübeckbe utazott, mert hallani akarta őt, amint a St. Marien templomban orgonál. A feltehetően a holsteini Oldesloe-ben 1637-ben született Buxtehude Dániában nőtt fel, és apjához hasonlóan ő is orgonista lett. 1668-tól a lübecki St. Marien templom orgonistájaként működött. 1707. május 9-én hunyt el a Hansa-városban.
Nemcsak kiváló művész, hanem kulturális menedzser is volt. Az apósától, Franz Tundertől átvett "zenés estéket" a St. Marien templomban továbbfejlesztette, és olykor akár 80 részvevővel orgona koncerteket, valamint nagyszabású hangversenyeket is rendezett a többnyire zsúfolásig telt templomban.
Ezeknek a "zenés estéknek" a híre eljutott Bach-hoz is, aki 1705-ben a türingiai Arnstadtból azért utazott Lübeckbe, hogy megismerkedjék velük. Fontolóra vette, hogy megpályázza Buxtehude utódlását, de terve meghiúsult, állítólag azért, mert ehhez el kellett volna vennie Buxtehude lányát feleségül. Valószínűbbnek tartják azonban, hogy megszűnt érdeklődni a templomi orgonista állás iránt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.