Meghal Luigi Pirandello olasz drámaíró és költő

2004. szeptember 13. 12:06

XX. század színház- és drámatörténetének egyik legnagyobb hatású alakja Girgenti-ban született 1867. június 28-án. Módos szicíliai polgárcsaládból származott, apja kénbánya tulajdonos volt, de Pirandello nem akarta folytatni a családi hagyományt. Szenvedélyes és botrányokkal terhes érzelmi élete is növelte közte és családja között a feszültséget. Végül is 1894-ben feleségül vette a család üzlettársának leányát, így kiszakadva a cégből megkaphatták a vagyon jövedelméből kiszámított részesedést és rendszeres járadékot. Az üzleti szövetségből származó házasság azonban végzetes lett az író számára: 1897-ben a kénbánya beomlott, a vállalat tönkrement, labilis lelkületű feleségén pedig kitört az elmebaj. Pirandello azonban ekkorra már valóban szerelmes lett az asszonyba, és húsz éven keresztül nem engedte, hogy elmegyógyintézetbe kerüljön. Ez a gyötrelmes magánélet sok mindenben előkészítette a művész későbbi emberábrázoló módszereit. A családi tragédiát több mint két évtizedes anyagi gond kísérte. Pirandello 1897-től az olasz irodalom tanára lett egy római tanítóképzőben, emellett kiadói, szerkesztőségi munkákat vállalt, megjelentette saját novellás- és versesköteteit is. 1921-ben bemutatták a Hat szerep keres egy szerzőt című színművét, s élete ezzel mindenestől megváltozott. A zajos siker otthon is, külföldön is az élő drámairodalom első sorába emelte. Ettől kezdve haláláig anyagi gondok nélkül, de továbbra is szakadatlan alkotómunkában élt. Felesége halála után igazi boldogságra talált női szerepeinek kitűnő alakítójában, Marta Abbában. 1934-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ebben az időben azonban már ismét magányos, kiábrándult volt. Rómában hunyt el. Kívánságára Agrigeutóban temették el egy sziklába falazva azon a tanyán, ahol született. A XX. század olasz irodalmában ő volt az első, aki - mindenekelőtt a dráma műfajában - szakított a naturalista örökséggel, és igyekezett a századfordulón kibontakozó válságot tükrözni. Mondanivalójának szociális töltése, együttérző érzelmi ereje és kutató analízise miatt a kor nagy művészei közé tartozik. Hatása különösen a színiirodalomban jelentős.