Meghal Aczél György politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Appel György néven Budapesten született 1917. augusztus 31-én. Építőmunkásként kezdett el dolgozni, miközben autodidaktaként képezte magát. Részt vett a Somér ifjúsági cionista mozgalomban. 1935-ben belépett a KMP-be. 1936-ban fél évet járt a Színművészeti Akadémiára, majd amatőr színészként tevékenykedett. 1942 elején letartóztatták, később munkaszolgálatra hívták be, ahonnan azonban sikerült magát leszereltetnie. A német megszállás és a nyilas uralom alatt több száz zsidót mentett meg. 1946 nyaráig a kommunista párt budapesti, majd az V. kerületi bizottságán dolgozott, azután a párt Zemplén, majd Baranya megyei titkára volt. A Rajk-per körüli tisztogatások során 1949-ben bebörtönözték, 1954-es szabadulása után rehabilitálták. 1957 és 1990 között volt kulturális miniszterhelyettes, az állampárt ideológiai titkára, miniszterelnök-helyettes, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója és országgyűlési képviselő. Az 1960-as évek közepétől 1985-ig minden beosztásában a kulturális élet egyszemélyes gazdájának és irányítójának számított. A később `három T` (támogatás, tűrés, tiltás) néven elhíresült művelődéspolitikai irányelvek megalkotója volt. Kultúrpolitikai tevékenysége a szocialista rendszer összeomlásától a bírálatok kereszttüzében áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.